Program a biztonságért

2020. 03. 11., sze - 15:01
Zsaru Magazin

Lendületes és átfogó programot indítottak Nógrád megye fejlődő részeiért zsaruk és partnereik Biztonság mindenhol mindenkor elnevezéssel.

A Cserhát lábánál, Varsány községben tartottak ünnepélyes nyitóértekez­letet egy tartalmas kampányindító szakmai nappal.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság (NMRFK) a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) támogatását nyerte el a 2020. február 1-től október 30-ig megvalósuló projekt kivitelezéséhez.

– A program tíz kijelölt településen az ott élőkre, kiemelten a fokozottan veszélyeztetett korcsoportokra fókuszál, emellett számos képzésnek ad keretet, melyekben hivatásos rend­őrök és bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberek gyarapíthatják ismereteiket – vezette fel Noskó Zsolt őrnagy, az NMRFK bűnmegelőzési alosztályának kiemelt főelőadója. – Noha Bárna, Kazár, Nagybárkány, Érsekvadkert, Buják, Diósjenő, Varsány, Szécsény, Nógrádszakál és Rimóc jelent meg a pályázatban, a projekt nem áll meg e települések határánál, mivel az ott iskolába járók vagy dolgozók szándékaink szerint rövidesen a jó tapasztalatokat lakóhelyeikre is magukkal viszik. A bő félévnyi időszakban többféle módon igyekszünk üzeneteinket eljuttatni a célcsoportokhoz. A benyújtott pályázat középpontjában a fiatalok társadalmi és egyéni felelősségének, tudatosságának növelése, integrációjának segítése, közösségeik fejlesztése áll. Folytatjuk a kedvező visszajelzésű bűnmegelőzési kitelepüléseket, amikkel helyi rendezvényeken leszünk jelen. A Vigyázat, csalók! című tematikus színdarab bemutatásával újszerű hangütéssel, színészek által tükröt tartva világítunk rá a csalás bűncselekménytípusára. Kiscsoportos, fokozott figyelem és interaktivitás mellett megvalósuló tematikus táborokat szervezünk, turnusonként 15-15 gyermeket vendégül látva ötnapos kikapcsolódásokra és szórakozva tanulásra. Négyfordulós kábítószer-megelőzési vetélkedőt is szervezünk, a versengés élményével összekapcsoltan tolmácsolva üzeneteinket a normakövetés fontosságáról. A megyében több helyszínen már kipróbált Police Café kerekasztal-beszélgetés megvalósítására is sor kerül majd. Az oldott hangvételű együtt gondolkodásra alapozott program megteremti annak lehetőségét, hogy egy közösség tagjai közösen tárják fel a helyi problémákat, és megtalálják a legjobb, a körülményekhez illeszkedő megoldást.

Somssich Gabriella dandártábornok nyitotta meg a projektsorozathoz kapcsolódó konferenciát.

– A pályázat kidolgozásakor komplex programban gondolkodtunk – jelentette ki az NMRFK vezetője. – A Biztonság mindenhol mindenkor program nem csupán rendőrségi léptéket jelent, összefogáson alapul. A kivitelezésbe civil szervezeteket, közösségeket, intézményeket is bevonunk, és a megvalósítandó cél, az adott csoportok felzárkóztatása, az általános biztonságérzet megteremtése is össztársadalmi mértékű, a teljes társadalomra kihat. Nem takargatni szeretnénk a problémákat, hanem megoldást keresve szembenézni velük. Valljuk, hogy a szociális gondokkal, a szegénységgel szemben folytatott harcot nem lehet feladni, kötelességünknek érezzük, hogy minél többeknek segédkezet nyújtsunk a megkapaszkodáshoz. Öröm látni, hogy vannak, akik élnek a lehetőséggel, egyben kötelességünk megmutatni, főleg a fiatalabbaknak, a normakövetés elhagyásával járó lecsúszás, önpusztítás, kábítószer-használat rémisztő következményeit is.

Hatala József, az NBT elnöke a lokális gondolkodásról és az átfogó preventív cselekvésről beszélt:

– Örömmel álltunk a program mögé. Az NBT bűnmegelőzési stratégiájában kereteket jelöl ki egy-egy időszakra. Nekünk, a pályázóknak, a térségben élőknek is az az ideális, ha ezeket a kereteket a helyi viszonyokat ismerők töltik ki tartalommal. A bűnmegelőzést közösségépítésnek tekintjük, olyan önvédelmi mechanizmusnak, ami elősegíti a valahová tartozás kialakulását. Szeretnénk útmutatással szolgálni a fiatalok számára. Kifejezetten üdvözöltük, hogy az NMRFK térségi léptékben, tíz önkormányzat és nyolc civil szervezet együttműködésében gondolkodva pályázott. Érdemesnek tartanám az országos mintát alapul véve a rendőrséggel együttműködő, közgondoskodó szervekkel közösen a Nógrád Megyei Bűnmegelőzési Tanács megalkotását. A program megfelelő gyakorlat lehet egy későbbi, megyei összefogás megalapozásához.

A közösségi házban rendezett konferencia szünetében Hatala József és Medve Judit alezredes, bűnmegelőzési alosztályvezető beszélt a részletekről.

– Az ötletpályázat elkészítésekor felmértük a megye közbiztonsági deficitjét – mondta Medve Judit alezredes. – Korábbi prevenciós tevékenységünk elemeit beemelve, a jó eredmények és módszerek megismétlésére törekedve eredményorientált programot készítettünk. Számba vettük a lehetséges partnereket: a tíz település képviselőinek, a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok, valamint további együttműködőként a Nógrád Megyei Építész Kamara, a salgótarjáni és a balassagyarmati tankerületi központok munkatársainak és az érintett szakembereknek a segítségére számítunk. A program lényege, hogy az óvodások, iskolások és nyugdíjasok mellett a segítők képzését is tervezzük. 10 434 000 forintot nyertünk el, ehhez az NMRFK mintegy 5,5 millió forintnak megfelelő infrastruktúrát, munkát tesz hozzá.

– A nógrádi pályázatban támogatható elemeket találtunk, mindemellett megvalósíthatónak láttuk a négy fő beavatkozási területen folytatott küldetés hangsúlyozását – tette hozzá Hatala József. – Célunk az ifjúság áldozattá és elkövetővé válásának megakadályozása, a települések közbiztonságának szavatolása, az idősek oltalmazása a bűncselekményekkel szemben és a reintegráció, azaz a bűnelkövetők visszavezetése, újbóli beilleszkedésének segítése a társadalomba. Értékként üdvözöltük a pályázat azon komponensét, mellyel megfogalmazói jó reagálókészségről tettek tanúbizonyságot a gyors változások felismerésének tekintetében. Az NBT és az NMRFK egyaránt lényegesnek tartja a szakemberképzést, külön hangsúlyt fektetve az iskolán, családon belüli erőszak kezelésére felvértezett mediátorok megfelelő oktatására. A programban szerepet kap az internetes zaklatás elleni fellépés, közvetett konfliktuskezelési technika gyanánt, látásmód-szélesítésként tekintünk a jobb agyféltekés rajzolás népszerűsítésére.

Ezután Zsolt Péter szociálpszichológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense tartott szemléltetést tréning keretei között. A rend­őri vezetőket játékokon, rögtönzött kísérleteken keresztül ismertette meg a tudomány új kutatásaival a felzárkózó települések szociálpszichológiai összefüggéseiről, a csoportdinamika törvényszerűségeit bemutatva.

A szakmai előadások során Holtai Gábor, a Ha-Jó Gyermek- és Ifjúságsegítő Egyesület elnöke beszélt az elmúlt években végzett tevékenység eredményeiről, és bemutatta munkájukat jó gyakorlatként a tapasztalatok ismertetésével.           


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.