Sohase mondd, hogy vége…

2019. 05. 31., p - 10:45
Zsaru Magazin

Ez az írás arról szól, hogy a nyomozók munkájához empátiára, jó memóriára, pengeéles logikára és olykor szerencsére van szükség.

Azok sem lehetnek biztosak a dolgukban, akik konok tagadásban vannak, és azok sem alhatnak nyugodtan, akik azt gondolják, hogy a sok évvel korábban elkövetett bűncselekményük aktái immár végérvényesen becsukódtak.

Alapvetés: a bűnözők sohase gondolják azt, hogy egy-egy bűncselekményt megúsztak, sok év elteltével ügyük végleg a döglött akták közé került. A véletlen, az ő ügyetlenségük vagy a nyomozók kitűnő emlékezőtehetsége és kombinálóképessége miatt hosszú évek, évtizedek múltán is felbukkanhat egy szál, ami ismét lendületet adhat az ügynek, és elvezet a tettesig. A nyomozóknak beugorhat egy régen látott, de akkor még sehová sem tehető arc, összeállhat egy mozaik, amelynek évekig, évtizedekig csak egy-egy darabkája hiányzott.

 

Nagyon ismerős

2009-ben bankrablás történt a Nagy Lajos király útján. Bár a helyzet tragikus volt, nem nélkülözött némi komikumot sem. A bankrabló ugyanis dolga végeztével, egy túszt maga előtt taszigálva menekülni akart a bankból, csakhogy amikor a zsilipajtóba lépett, a pénzintézet dolgozói rázárták azt, így a helyszínre érkező zsaruk elfogták. A kihallgatás során az egyik nyomozónak feltűnt, hogy ezt az embert már látta valahol, és bevillant neki a kép is: egy 2005-ös, XV. kerületi bankrablás kameraképéről volt számára ismerős az arc. Néhány jó kérdés, és az elkövető már nem is tagadta, valóban ő volt a 2005-ös rablás tettese, mely amúgy emlékezetes eset: ugyanazt a fiókot egy hónapon belül kétszer is kirabolta. Azt követően évekig nem csinált ugyan semmit, de lám, a következő bankrablásnál lebukott.

Van, akit jellegzetes „munkaruhája”, cipője, mással össze nem téveszthető, leereszthető fátyollal felszerelt sapkája alapján ismertek fel később. Egy alkalommal az egyik bankrabló az időzáras széfek miatt csak egy lemezkazettát tudott elrabolni, amit a bankos hölgy a pult alól vett elő. Aztán egy évvel később, amikor a még javában keresett elkövető ismét bankot rabolt, ahelyett, hogy pénzt követelt volna, beugrott a pult mögé, mert tudta, hol tartják a lemezkazettát. Ez a mozdulat mutatta meg, hogy alighanem az előző évi bankrablást is ő követte el. Ehhez azért a nyomozóknak emlékezniük kell a korábbi esetek részleteire, és azonnal rá kell jönniük az összefüggésekre, azonosságokra.

2002-ben a Flórián téren történt egy bankrablás, két ember követte el, az egyiket sikerült a zsaruknak elfogniuk. Társának csak eldobott baseballsapkáját és símaszkját találták meg. Az elfogott férfi egykor légiós volt, kemény legény, így nem mondta meg, kivel követte el a bűncselekményt. Csakhogy ezt a bizonyos tettestársat később egy másik ügyben elfogták, vettek tőle DNS-mintát, és kiderült róla, hogy ő is légiós volt. Mivel a rendőröknek egy beszélgetés során korábban megemlítette valaki, hogy ez a két egykori légiós 2002 táján együtt mozgott, az eldobott sapkában, símaszkban talált DNS-mintát összehasonlították a később elfogott légiós mintájával, és nem is meglepő módon ezek egyeztek. Tehát 2013-ban derült ki egyértelműen, ki volt a tettestárs.

 

Meglepő fordulatok

A 2000-es évek elején kiraboltak egy kaszinót, a kiérkező zsaruk elől épp csak el tudott menekülni az elkövető, mégpedig úgy, hogy beugrott egy kocsiba, és fegyverrel kényszerítette a benne ülő nőt, hogy vigye el őt a környékről. A nő ennek eleget is tett. Amikor a rabló úgy ítélte meg, hogy biztonságban van, kipattant az autóból, majd fura udvariassággal azt mondta: „Elnézést hölgyem, nem akartam megijeszteni!” És ezzel eltűnt az éjszakában. A nő a kihallgatás során nemcsak személyleírást adott az elkövetőről, még elrablója nevét is meg tudta mondani. Merthogy a fegyveres férfi egykori középiskolás osztálytársa volt, aki a feszült pillanatokban nem ismerte meg…

Megesik, hogy egy-egy emberi apróság billenti ki a tagadásban lévő elkövetőt. Egy gyanúsított azon hatódott meg, hogy a rendőrök a kihallgatás szünetében adtak neki egy cigit. Egy másik elkövetőnek attól oldódott meg a nyelve, hogy a nyomozók a hosszúra nyúlt kihallgatás közben nemcsak saját maguknak, de neki is hoztak egy pizzát, egyébként miért ne hoztak volna. A Viszkis rabló attól lett együttműködőbb, hogy az elfogásakor vele lévő kutyáját a nyomozók megetették, megitatták. A másik, egyébként igen durva, dohányboltokat fegyverrel kirabló férfi a kihallgatáson egy kérdésre sem válaszolt, konok némaságba burkolózott, egy szót nem lehetett kihúzni belőle. A kihallgatás egy pontján aztán váratlanul arra kérte a nyomozókat, hadd hallgasson meg egy zeneszámot. Teljesítették a kérését, és megkeresték neki az interneten Csóré Béla Magasak a falak című nótáját. Amikor a rabló hallgatta, könnybe lábadt a szeme, és azt mondta: „Mindent bevallok!” Belegondolt, hogy mennyi időt kell majd neki is a magas falak mögött töltenie, és úgy gondolta, jobb, ha beismeri a dohányboltok ellen elkövetett támadásokat, ez talán enyhíti a büntetést.

 

Hasonló bűncselekmények

2012. május 7-én egy VIII. kerületi piac közelében egy egyiptomi férfit ért támadás. Az egyiptomi férfinál 26 millió forintnyi értékben volt forint, de főleg dollár és euró. Mármost ritka eset, hogy az ember ennyi pénzzel induljon vásárolni a piacra, és mielőtt valaki arra gondol, hogy pénzváltó lett volna, nos, ez nem így volt, ő maga is mondta később: „Nem, nem vagyok pénzváltó.” Ahogy arról utólag beszámolt, ezt az összeget egy ismerőse kérésére vitte valahová, és ez biztosan csak nekünk meglepő, az ő köreiben talán gyakori eset. Vitte-vitte, ám miközben teljesítette a megbízást, egy kicsit ácsorgott a piac közelében, talán megpihent a hosszú úton. Ezt a sok pénzt magánál tartó férfit azon a napon megtámadták. Egy idegen rontott rá, el akarta venni tőle a nagy összeget tartalmazó zacskóját, ő azonban igyekezett megvédeni azt. Dulakodni kezdtek, a támadó végül megkaparintotta a zacskót, és elszaladt. Az egyiptomi kergetni kezdte a támadót, aki néhány sarokkal odébb, egy újabb birkózást követően végleg meglépett a pénzzel. Beugrott egy autóba, és eltűnt. A magánál nagyon sok pénzt tartó férfi bejelentést tett a rendőrségen, de hiába a tanúk, a kamerafelvételek, nyom alig. A nyomozók igyekeztek az elkövető nyomára jutni, akkoriban minden erőfeszítés ellenére nem sikerült.

– Három évvel később, 2015-ben a rendőrség látókörébe került a 32 éves R. László, aki egy hasonló jellegű, erőszakos cselekmény kapcsán jutott börtönbe – mondja Nyerges Béla alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője. – R. László ukrán állampolgár, de kiderült róla, hogy a fenti bűncselekmény elkövetésekor Magyarországon tartózkodott, piacokon vállalt alkalmi munkát. Ellen­őrizték az ebben az időszakban elkövetett, hasonló jellegű rablások kapcsán, amelynek keretében megtalálták DNS-ét egy 2012. január 30-án a XVIII. kerületben elkövetett rablás helyszínén.

R. Lászlót 2016-ban hallgatták ki ez utóbbi ügyben gyanúsítottként. Sokáig nem volt együttműködő, de miután a vádemelésre sor került, úgy döntött, „előre menekül”, együttműködik a hatóságokkal, és beismerő vallomást tett az öt évvel korábbi ügyben. Beszélt társairól is, a jelenleg még körözés alatt álló, ugyancsak ukrán Lukács Vaszilról (33) és Bilkei Andrásról (33), valamint elismerte, hogy ő volt az, aki ütött. A zsaruk megtudták, hogy egy négy-öt fős társaságról van szó, amelynek tagjai piacokon dolgoztak rakodóként, ott szemelték ki áldozataikat, és különböző felállásokban követtek el bűncselekményeket maguknál sok pénzt tartó, piaci árusokkal, jellemzően kínaiakkal szemben. Hogy R. László és társai éveken át nyugodtan aludtak-e, azt nem tudni, de az élet és a nyomozók kitartó munkája azt igazolta: ha így történt, hiba volt.

R. Lászlót jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsítják, egyelőre az említett egyéb ügyek miatt börtönbüntetését tölti.

 

Oroszok az órabolt ellen

 Viszonylag nyomszegény ügyekben nem könnyű eljutni a megoldásig. 2014-ben az egyik Andrássy úti, márkás óraszalonba sétált be két férfi. A drága órákat nézegették, majd váratlanul megtámadták az alkalmazottakat és a biztonsági őrt. Bántalmazták, megbilincselték őket, és bezárták egy hátsó helyiségbe, végül szétverték a vitrineket, és több mint százmillió forintnyi értékben vittek el 28, egyenként 3-4 millió forintot érő karórát. A biztonsági őr életveszélyes sérülést szenvedett a bántalmazás során, a rablóknak nyomuk veszett.

– Volt ugyan kamerafelvételünk, de nem túl jó minőségű – magyarázza Nyerges Béla. – A környék átkutatása során a szemeteskukákban találtunk az elkövetőktől származó ruhákat, az egyik ruha zsebében még egy fényképet is, de mivel ezt a képet egyetlen korábbi elkövető arcképével sem tudtuk azonosítani, nem sok remény volt arra, hogy kiderüljön, kit ábrázol. Találtunk még egyéb apró tárgyakat, így legalább volt DNS-profilunk. És volt még egy információnk: az egyik alkalmazott szerint bár a rablók angolul beszéltek velük, viszont orosz akcentussal.

Körbejártuk a környék szállodáit, de nem találtunk olyat, akit összefüggésbe hozhattunk volna a rablással. Később tudomásunkra jutott még az is, hogy néhány orosz Svájcban próbált több olyan órát eladni, ami akár a magyar rablásból is származhatott. A leendő vevő azonban gyanút fogott, és az üzletből nem lett semmi. Valamint az is tudomásunkra jutott, hogy Oroszországban, Szentpéterváron egy eljárás során lefoglaltak két ilyen karórát, amelyekről megállapítható volt, hogy az Andrássy úti rablásból származtak. Az Europolon keresztül információt kaptunk arról, hogy a karórákat forgalmazó cégcsoport két prágai boltjában is hasonló rablás történt, érkezett hasonló jelzés Finnországból. Végre 2017-ben Csehországban elfogták egy orosz bűnözői csoport néhány tagját hasonló támadások miatt, egyikük, Vitaly K. (35) úgy döntött, vallomást tesz, és egyebek mellett beszélt a budapesti esetről is. Kiderült: öten vannak a csoportban, a tanúink hármat felismertek. A Csehországban börtönbüntetését töltő Alexei L.-t (35), Petr O.-t (33) gyanúsítottként hallgattuk ki. Jelenleg az orosz hatóságokkal egyeztetünk az ügyben, mely most megoldódni látszik. Nyáron ismét megyünk Csehországba kihallgatni őket.

A fenti esetek is bizonyítják: sohase mondd, hogy sohasem vallasz be semmit, és sohase mondd, hogy vége!           

 

Trencsényi Zoltán
Fotó: Marosfalvi Péter , Rendőrség


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.