Szállítás közben fogták el

2021. 04. 07., sze - 14:09
Zsaru Magazin

Buldózerként ütöttek rajta a fővárosi rend­őrök egy dunakeszi díleren, és különböző fajta drogok mellett éles lőszereket is találtak a férfi fóti házában tartott kutatás során.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának és bűnügyi bevetési osztályának munkatársai március 26-án este egy dunakeszi gyorsétterem kiadóablakánál fogták közre A. Dánielt (35).

– Egy társhatóság feljelentése alapján indítottunk előkészítő eljárást a férfi üzelmeinek kifürkészésére – avatott be az előzményekbe Balotai Attila ezredes, a felderítő főosztály vezetője, majd mesélni kezdte, hogy március 26-án este fekete Skoda hajtott el A. Dániel fóti házától. Az autót megállították, és a benne ülő két férfit elszámoltatták.

.

– A kocsit és annak utasait is tüzetesen átvizsgáltuk. A sofőr zoknijából, illetve utasa kabátjának belső zsebéből marihuána-gyanús anyagot kutattunk ki. A szálak egyértelműen A. Dánieltől indultak, akivel szemben ezzel párhuzamosan intézkedtek a kollégáim egy gyors­étteremnél. Azt valószínűsítjük, hogy a vevőivel lerendezte az adás-vételt, majd autóba ült, hogy újabb kuncsaftoknak szállítson, közben pedig megállt, hogy ételt vegyen. Elfogásakor csupán néhány gramm növényi származék volt nála, de ez még nem volt minden. Az elsődleges vélemény szerint marihuána, speed és kokain is volt a lakásában, a hűtőben és az egyik polcon kiporciózva. Ennek feketepiaci összértéke hárommillió forintra taksálható. A kábítószeren kívül egy dobozban 25 darab éles lőszert is találtunk, amit engedély nélkül tartott. Arra még nincs adatunk, hogy milyen okból kifolyólag volt rá szüksége, hiszen fegyverrel nem rendelkezik. Számunkra egyértelmű, hogy A. Dániel egy hálózat kiskereskedőjeként működhetett. Felső kapcsolatait, beszerzési forrásait, valamint vevőkörét a nyomozás során még vizsgálni fogjuk.

Balotai Attila ezredes
Balotai Attila ezredes 

A drogot vásárló két férfit kábítószer birtoklása vétség miatt, míg A. Dánielt kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett miatt hallgatták ki a fővárosi nyomozók. A. Dánielt őrizetbe vették, majd letartóztatási indítványának helyt adva, a bíróság március 29-én elrendelte a kényszerintézkedést. A másik két gyanúsított szabadlábon védekezik.

FENYVESI BEÁTA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csak egy napig örülhetett

A rendőrök alig 24 órán belül azonosították és elfogták azt a baksi férfit, aki egy ismerőse házából vitt el arany ékszereket. Lopás miatt indult ellene eljárás.

 

Elkapták a tapolcai ámokfutót

Ámokfutó törte-zúzta a gépkocsikat Tapolcán és környékén. Volt, akit lesodort az útról, volt, akivel szándékosan ütközött.

 

Hogy ne legyen halálos a döntés

Április első napjai óta egy meglehetősen sokkoló, az érzelmeket erősen megmozgató film kering az interneten: Te döntesz… a kanyarban!