Szolgálatban sérültek meg

2014. 12. 18., cs - 09:50
Zsaru Magazin

A Belügyminisztérium idén is anyagi támogatásban részesítette a szakirányítása alá tartozó szerveknél szolgálatteljesítés közben vagy a szolgálati kötelmekkel összefüggésben megsérült kollégákat.

December 9-én ünnepség keretében köszönték meg, hogy egészségüket áldozták a hivatásukért.

 

 


A jelenlévők egészségére emelte poharát Tasnádi László rendészeti államtitkár

 

 

Jelenleg 56 rendőr van az országban, aki szolgálatteljesítés során sebesült meg. Bartus Szilárd alezredes, a II. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának csoportvezetője és Kiss Zsolt, szolgálati járandóságban részesülő törzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság volt motoros járőrvezetője mesélt a Zsarunak az életét megváltoztató sérüléséről.

 

– Megszaporodtak a betörések a II., III. és XII. kerületben, ezért akciót szerveztünk 2009. szeptember 25-ére – emlékszik vissza Bartus alezredes. – A Budapest II., Remetehegyi úton kolléganőmmel igazoltatni akartuk a dunaújvárosi B. Kara Kánt (53), de menekülni kezdett. Utánafutottunk, már majdnem beértem, amikor a sötétben egy füves területen elesett. Nem láttam, hogy pisztolyt ránt, csak egy nagy puffanást hallottam, és ütést, majd éles fájdalmat éreztem a combomban. Ráugrottam, hasra fordítottam, és a kolléganőmmel megbilincseltük. Azután éreztem, hogy nagy a baj. A mentők megérkezéséig az övemmel szorítottuk el a combomat, nagyon erősen vérzett. A golyó átment rajta, szétroncsolta a combartériát és átszakította a vénát. Szerencsére csontot nem ért, Vallus Gábor és Bodor Attila sebészek a műtőben összefoltoztak. Azóta zsibbad ugyan a jobb lábam, de vissza tudtam jönni dolgozni.

 

Kiss Zsoltnak nem sok esélyt adtak az orvosok, mégsem adta fel. Sérülése után még nyolc évig dolgozott a rendőrségen.

 


Kiss Zsolt törzszászlóst átlőtte a miskolci Clyde

 

– Esős nap volt 2000. április 12-e, ezért nem motorral, hanem autóval mentünk Miskolcon járőrözni – idézi föl a törzszászlós. – Egy gyanús autót akartunk megállítani, ám a sofőr gázt adott, a piros lámpán áthajtva menekült. Később kiderült, a miskolci Bonnie és Clyde néven elhíresült bűnözőpáros férfi tagja, F. László után eredtünk. A következő kereszteződésnél belerohant a 7-es buszba. Amikor kiszálltunk, a kollégám kiáltott, fegyver van a férfinál, de nem volt időnk védekezni, rögtön tüzelt. A lövedék áthatolt a jobb alkaromon, a tüdőmön három lyukat ütött, majd továbbhaladva szétroncsolta a nyaki főverőeret. A mentős, aki kórházba vitt, egy százalékra tartotta az esélyt, hogy túlélem. Hat orvos öt és fél órán keresztül operált, húsz percig gép tartott életben. A hátizmom háromnegyede hiányzik, a tüdőkapacitásom fele a korábbinak, de élek, és ez a lényeg. Ezután nyolc évig könnyített beosztásban dolgoztam még rendőrként, 2009 óta részesülök szolgálati járandóságban. FERENTZI TÜNDE


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.