Szolgálatra jelentkeztek

2018. 09. 12., sze - 10:50
Zsaru Magazin

Ünnepélyesen nyitották meg szeptember 7-én Budapesten, a Ludovika Arénában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2018–2019-es tanévét.

A tanévnyitón köszöntőbeszédet mondott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és dr. Koltay András rektor.

Az idei tanévtől 1915 diák kezdi meg a tanulmányait Magyarország egyik legmodernebb egyetemén. A Rendészettudományi Karra 448 hallgatót vettek fel, akik fogadalmat is tettek.

Az NKE korszakhatárhoz érkezett, a megalapítás hatéves időszaka lezárult. Mostantól nem lehet kisebb a cél, mint hazai és nemzetközi presztízsű egyetemmé válni – emelte ki Gulyás Gergely miniszter. A tárcavezető szerint az egyetem eredményességét bizonyítja, hogy a bejutáshoz szükséges ponthatárok az elmúlt években emelkedtek, és egyre többen jelölik meg első helyen az NKE képzéseit. 2018-ban 6223 jelentkező 12 566 jelentkezést nyújtott be az egyetemre, és közülük több mint 4400-an az első helyen jelölték meg az intézményt. A most induló tanévben 1915-en kezdik meg tanulmányaikat.

Ez a nap nemcsak a frissen felvett, tanulmányaikat megkezdő hallgatóknak, hanem az egyetem rektorának is különleges, hiszen velük együtt lépett be az intézménybe, és sokat fognak dolgozni a következő években az egyetemen, az egyetemért – ígérte meg dr. Koltay András, az egyetem rektora, miután átvette a megbízatását jelképező egyetemi láncot elődjétől, Patyi Andrástól. Ennek az intézménynek a különlegességét többek között az adja, hogy civilek és egyenruhások élnek, tanulnak, dolgoznak együtt, ezért a különféle hivatásrendek hagyományai és szokásrendje áthatja egyetemi életüket – tette hozzá a rektor. Azzal, hogy az NKE felel a hazai és nemzetközi közigazgatási tisztségviselők, a rendészeti szervek és a honvédség tisztjeinek, valamint a vízügyi szakembereknek a képzéséért, ma az egyetem az államszervezet egyik legfontosabb kiszolgálója. Hivatásuk az, hogy az államérdek támogatásán keresztül járuljunk hozzá az egyéni szabadság és a közjó megóvásához és gyarapításához. Nem szabad úgy tenni azonban, mintha az egyetemi élethez kizárólag a kiképzés, a rendszeres órai részvétel és a sikeres vizsgázás tartozna hozzá: legalább ennyire fontosak a hosszan elnyúló beszélgetések az évfolyamtársakkal, az itt szövődő szerelmek megélése és a sírig tartó barátságok megkötése.

Majd az előző tanév legérdekesebb pillanatait foglalták össze a gólyák számára egy rövidfilmben: nemcsak a vizsgákat, illetve a különböző karokhoz tartozó kiképzéseket lehetett látni, de bepillantást nyerhettek az egyetem hallgatóinak mindennapi életébe. Így nem maradhatott ki a sport, a zene, valamint a mindezek mellé párosuló jókedv és az intézmény életét meghatározó színes események sem. Mint ismeretes, az egyetemet 2011-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kara integrációjával hozták létre.

KUN MÓNIKA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.