Szolgálnak és vért adnak

2020. 01. 29., sze - 16:15
Zsaru Magazin

Zsúfolásig megtelt január 21-én délelőtt a Heim Pál Gyermekkórház egyik épületének egész emelete – a folyosókat, a liftet és még a lépcsőt is elfoglalták az egyenruhások. A zsaruk nem szolgálatteljesítés miatt érkeztek az egészségügyi intézménybe, hanem vért adni készültek a kórházban betegeskedő gyerekek javára.

Az egyenruhások közé tartoztak a rendőrség futócsapata, a Szolgálati Agarak tagjai. Hajnal Kornél alezredes, a Készenléti Rendőrség csapatszolgálati alosztályának vezetője elárulta, hogy ezzel az akciójukkal indítják meg az áprilisban induló jótékonysági futásukat:

– Amikor körbe fogjuk futni az országot, lesznek olyan települések, ahol a kilátogató közönséget meg fogjuk kérni arra, hogy önkéntesen adjanak vért. Úgy gondoljuk, azzal, hogy példát mutatunk, és először mi adunk vért, meg tudjuk mozdítani ezt az egész rendezvényt. Jó ötletnek tartottuk, hogy a mai véradással meg is indítsuk az egész rendezvénysorozatot, hogy ne csak beszéljünk róla, de cselekedjünk is!

Tették mindezt orvosi utasításra is, ugyanis futás közben nem adományozhatnának vért. Ha valaki nem tudna részt venni az eseményen, vagy a vérvétellel gyűlik meg a gondja, egyet se féljen: a kórház bankszámlaszámára (10023002-00317708-00000000) várják a pénzbeli felajánlásokat.

– A bankszámlaszámot a Szolgálati Agarak Facebook-oldalán, a rendőrség honlapján, illetve a Heim
Pál Gyermekkórház oldalain is meg lehet találni – folytatta Hajnal Kornél alezredes. – Azt gondoltuk, hogy meg kell színesíteni a futást, ezért különböző programokat tervezünk. Az Országos Mentőszolgálat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és sok rendőr is csatlakozott ezekhez a programokhoz. Azokon a településeken, ahol megfelelő visszajelzést kapunk arra, hogy igény van a kitelepülésünkre, ingyen és bérmentve fogjuk rendezni ezt a programot, elsősorban gyerekeket megcélozva.

– Van egy titkolt célunk: a sérült gyerekeket is be fogjuk vonni ebbe a programba a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítségével. Ennek az lesz a jelentősége, hogy fogunk kapni egy listát, hogy az adott településen milyen fogyatékossággal küzdő, kerekesszékes, sérült vagy mozgásában korlátozott gyerek él. Ők csatlakozhatnak hozzánk, és hogyha szükséges, akkor – ha csak 500 méteren keresztül is, de – azt a távot le fogjuk gyalogolni velük. És biztatjuk a gyerekeket, akik futnak majd velünk, hogy bizony-bizony, aki egészsége miatt valamilyen szinten hátrányos helyzetben van, őket is el kell fogadni, és egész életük során támogatni kell a társadalomba való beilleszkedésüket – magyarázta az alosztályvezető.

Hajnal Kornél elmondása szerint nem véletlenül esett a választásuk a gyerekekre és a Heim Pál Gyermekkórházra, hisz előtte tudatosan, kőkeményen készültek fel arra, hogy egy nap megszervezhessék ezt a jótékonysági eseményt:

véradás

– 2016-ban alakultunk, és szépen fokozatosan megnyertük a versenyeket. Úgy gondoltuk az elején, hogy először legyen egy teljesítmény, és utána próbáljuk meg a „szárnyainkat kiterjeszteni”. A mi közösségi élményeinken túl gondoltuk azt, hogy egy társadalmi réteget el kell érni, vagy meg kell szólítani. Azt gondoltuk, hogy ha a beteg gyerekeket célzó jótékonysági akcióval megszólítjuk az embereket, akkor bízhatunk benne, hogy a társadalom a rendezvény mögé, így egy kórház mögé is áll. A Heim Pál Gyermekkórház a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, így a segítség nemcsak a fővárosba jut el, de a kórház vidéki részeihez is. Így az egész ország magáénak érezheti, hogyha a gyermekkórházat támogatja a bankszámlaszámukon, akkor mindenkihez el fog jutni. Bízunk abban, hogy ezek a gyerekek minél hamarabb meg fognak gyógyulni.

Az 1396 km hosszú jótékonysági futás április 13-án veszi kezdetét a Heim Pál Gyermekkórháztól, és április 25-én a városligeti rendőrnapra érkeznek vissza a fővárosba. A táv embertelennek tűnik, még úgy is, hogy 18-an osztják fel, de így sem maradhat el a felkészítő tábor.

– Egy ötnapos edzőtáborral készülünk a futásra, mert tudom jól, hogy mindenkit a szíve, a lelke meg a cipője előre fog vinni, de a 9–10. nap környékén már fáradtak leszünk, erre kell felkészülnünk – tette hozzá az alezredes.

véradás3

véradás1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.