Tanévnyitó a rendőrségen

2017. 09. 07., cs - 10:59
Zsaru Magazin

Beültek az iskolapadokba azok a diákok, akik a rendészeti szakgimnáziumok elvégzése után tiszthelyettesként szolgálnak majd a rendőrségen. Az oktatási intézményekben szeptember 1-én tartották az ünnepélyes megnyitókat.

Adyligeten Pozsgai Zsolt dandártábornok, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte azokat a fiatalokat, akik a rendőri pályát választották. Hangsúlyozta: elismert hivatás mellett döntöttek. Kiemelte, először vesznek részt a képzésben gimnáziumi tanulmányaik során sikeres rendészeti szakmai vizsgát tett tanulók, akik így két év helyett másfél év alatt fejezhetik be az iskolát.

Az iskola igazgatója, Sóti Kálmán ezredes megjegyezte, a képzés elvégzéséhez fegyelemre és kitartásra van szükség. Ez a tudás alapozza ugyanis meg, hogy később megfelelően tudják feladataikat ellátni.

Körmenden a felvételt nyert diákokat Töreki Sándor dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte, és hangsúlyozta e sajátos jogviszony felelősségét, kiemelve a rendőrök szerepét a szervezet megítélésében.

A Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban a tanulókat Balogh János vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte. Beszédében a rendőri szolgálatellátásban várható feladatokat a hivatás sajátosságait és az állománnyal szembeni elvárásokat ismertette a hallgatókkal. Felhívta a tanulók figyelmét arra, hogy jövőbeli hivatásuk gyakorlása során törekedjenek arra, hogy egyszerre feleljenek meg a társadalom pályával szemben támasztott elvárásainak és a rendőrszakmai kötelezettségeknek.

A Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumba felvételt nyert diákoknak Dsupin Ottó dandártábornok, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója gratulált. A tábornok kiemelte: a rendőri munkaviszony egy különleges kötelék, és aki ezt a hivatást választja, a társadalom valamennyi tagját szolgálja.

A képzés rendje az idei tanévtől megváltozott. A duális oktatásban a jövőbeli rendőrségi feladatok végrehajtásában már a másodéves tanulók is részt fognak venni. A gyakorlati képzésüket a későbbi szolgálati helyükön és beosztásukban töltik, ami nagyban hozzájárul a tanintézetben elsajátított elméleti tudás tapasztalati támogatásához.


FERENTZI
FOTÓ: SZABÓ, RENDŐRSÉG

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Orvhalász rendőrkézen

Halászati őr ért tetten egy férfit a Zala folyónál, akit a rendőrök orvhalászat miatt előállítottak.

 

Dohányboltból lopott

A rendőrök elfogtak egy 37 éves mosonmagyaróvári nőt, aki az egyik helyi Nemzeti Dohányboltból különböző termékeket lopott el.

 

Lopás miatt keressük őket

A szegedi rendőrök a lakosság segítségét kérik két férfi azonosításában, akik az egyik szegedi bevásárlóközpont ékszerüzletéből több aranyékszert tulajdonítottak el.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki a belvárosban ellopott egy kerékpárt.