Tisztelgés a tiszteknek

2020. 07. 08., sze - 13:03
Zsaru Magazin

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 102 hallgatója ünnepélyes keretek között, a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt tett tiszti esküt június 27-én délelőtt a budai Várban, a Kapisztrán téren.

A tisztavatáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora is. A tribünön a felsoroltak mellett megjelentek a tábornoki kar tagjai is.

– Mi sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat, akiket megbecsülés, tisztelet illet, mert vásárra viszik a bőrüket a mi biztonságunkért és az otthonaink békéjéért – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a végzett hallgatók előtt tartott ünnepi beszédében. A kormányfő kiemelte, hogy az egyenruhásokra váró jövő nem ígérkezik egyszerűnek, meglepő és felkavaró dolgok történnek ugyanis. Nemrég jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt. Gazdag országok indultak el a pénzügyi összeomlás irányába, példátlan erőszakhullám perzsel végig nagyvárosokon.

Megnyugtatásul a miniszterelnök kifejtette: Magyarország nem ilyen ország, és nem is lesz ilyen. Ahhoz, hogy Magyarország a mai zavaros időkben is a béke és a biztonság szigete maradhasson, szükség lesz az esküt tettek elkötelezettségére, helytállására és becsületes munkájára.

A végzett hallgatók nevében Bedő Beatrix hadnagy mondott beszédet.

– Mi voltunk az utolsó évfolyam, amelynek tagjainak olyan különleges élményben volt része, mint az alapfelkészítés fenn a hegyen. Mi búcsúztattuk el díszmenetben az öreg alma matert. Mi voltunk az az évfolyam is, amely a közelmúlt veszélyhelyzetéből adódóan elsőként látott el szolgálatot hazánk határán – mondta a hadnagy. – Nem búcsúzunk egymástól végleg, hiszen a haza szolgálata akár már holnap újra összehozhat bennünket.

Az NKE Rendészettudományi Karának most végzett évfolyama az első olyan alapképzéses évfolyam, amely 2017-ben már a Ludovika Campuson kezdte meg tanulmányait. A Rendészettudományi Kar hallgatói XXI. századi körülmények között tanulhattak a modern épületekben, magas felszereltségű tantermekben és szabadtéri objektumokban (sportközpont, lovarda, sportpálya, akadálypálya).

Az egyetem sajtóosztályának tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány a tisztjelölt hallgatók életébe is számos kihívást hozott. A távoktatás során támasztott követelmények mellett szolgálatteljesítési kötelezettségeiknek is eleget kellett tenniük, két és fél hónapon keresztül a veszélyhelyzetből adódó rendészeti feladatokat láttak el, és tettek tanúbizonyságot elhivatottságról, bátorságról és szakmai felkészültségről. Záróvizsgáikat a veszélyhelyzet ideje alatt, a rendkívüli körülmények ellenére is sikeresen teljesítették.

A tisztavatást követően a rendészeti karról július 1-én 70 frissen végzett rendőrtiszt, 11 tűzoltótiszt, 21 büntetés-végrehajtási tiszt hadnagyi rendfokozatban kezdte meg szolgálatát.


P. GÁL JUDIT
FOTÓ: BÉRES ATTILA

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam