Túszuktól várták a váltságdíjat

2014. 10. 30., cs - 12:20
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Elrablói 66 napig tartották fogva és sanyargatták azt az osztrák-magyar kettős állampolgárságú férfit, akinek a pénzét próbálták megszerezni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói húzták keresztül számításaikat.

Az osztrák rendőrségen augusztus 7-én az áldozat testvére tett bejelentést: eltűnt a bátyja. Egyszer beszélt ugyan vele telefonon, de furcsának találta a szavait, később pedig már nem volt elérhető. Az eltűnés miatt nyomozás indult Ausztriában.

 

A magyar zsaruk az osztrák nyomozásról mit sem tudva kezdtek vizsgálódni szeptember elején, amikor egy fővárosi bankfiókból bejelentés érkezett az V. Kerületi Rendőrkapitányságra arról, hogy egyik kiemelt ügyfelük szokatlan pénzmozgásokat kért e-mailben és telefonon.

 

- A pénzintézet szerint a 67 éves férfi váratlanul valamennyi befektetését meg akarta szüntetni, majd az összes pénzét egy másik számlára kívánta utaltatni - mondja Balázs István őrnagy, a BRFK vegyes bűncselekmények osztályának főnyomozója. - Privát bankára hiába kérte, hogy személyesen beszéljék meg az ügyletet, egy homályos történettel állt elő arról, hogy Olaszországban kezelik, orvosa csak ritkán engedi telefonálni, e-mailezni, nem tud Budapestre utazni. Az adatgyűjtés során egyre valószínűbbé vált, hogy nem önszántából kéri a tranzakciókat, ezért szeptember 18-án átvettük az ügyet az V. kerületi kollégáktól.

 


Balázs István őrnagy

 

Az egyeztetés közben telefonon tovább folyt a pénzintézet és a számlatulajdonos között, a férfi végül azt mondta, meghatalmazást írt egyik rokonának.

 

- A bank szeptember 30-án jelezte, megérkezett a rokon - avat be a részletekbe Kazup Éva hadnagy, nyomozó. - A nőt tanúként hallgattuk meg. A magát Dénes Éva román állampolgárként igazoló nő nem értette, mi a gond, azt mondta, találkozott a nagybátyjával, minden rendben van. Mivel a sértettnek valóban létezik Dénes családnevű rokona, úgy tűnt, a hölgy igazat mond, ezért elengedtük. Ettől függetlenül a román hatóságoktól lekértük személyi igazolványának adatait, egy nappal később megérkezett a válasz: az adatok hamisak.

 

A nyomozók több szálon indultak el, hogy felkutassák a számlatulajdonost. Kiderítették, nem Olaszországból, hanem Magyarországról levelezett a bankkal, telefonhívásai alapján képbe került a budapesti G. Angéla (41).

 

- G. Angéla fotója láttán már tudtuk, ő adta ki magát Dénes Évának - folytatja Balázs István. - Kapcsolatai feltérképezésekor látókörünkbe került a balatonalmádi Sz. József Károly (32), akit a Veszprém megyei kollégák segítségével Peremarton-gyártelepen október 11-én elfogtunk. Részletes beismerő vallomást tett. Elmondása szerint a román származású, budapesti Bem M. (47) és felesége, G. Angéla idén májusban jól fizető munkát ajánlott számára. Július elején kezdett „dolgozni”: Bem M.-mel Bécsbe utaztak, ahol figyelni kezdték a kiszemelt férfi szokásait, mindennapjait. Augusztus 3-án lendültek akcióba. Követték a sértettet lakásának lépcsőházába, beszálltak vele a liftbe, ahol Bem M. egy injekcióval elkábította. Ezután bevonszolták a lakásába, begyömöszölték egy hatalmas táskába, majd egy bérelt furgon rakterében a magyarországi Mikebuda közelébe, egy tanyára vitték. A férfira Sz. József Károly vigyázott a nap 24 órájában. G. Angéla arra utasította, hogy keserítse meg a sértett életét, lelkileg gyötörje mindaddig, amíg meg nem törik. Sz. József Károly és Bem M. rendszeresen megfenyegették az idős férfit, azzal riogatták, hogy csípőfogóval levágják az ujjait, pisztolyt lóbáltak előtte, mondván, szétlövik a térdét.

 

 

Sz. József Károly állította, ő csak egyszer ütötte meg a foglyot, akkor viszont felrepedt az idős férfi arcán a bőr, és erősen vérzett, amit nehezen tudott elállítani. Amikor szeptember 30-án a zsaruk tanúként meghallgatták a magát Dénes Évának kiadó G. Angélát, az emberrablók megijedtek, hogy lebukhatnak, ezért a sértettet átszállították Alsóörsre. Arra is rádöbbentek, hogy nem tudják megszerezni a férfi pénzét, ezért elhatározták, szabadon engedik. Október 8-án hajnalban visszavitték Ausztriába, és Hegyeshalomtól mintegy 25 kilométerre, egy autós pihenő bokros részén kitették az autóból.

 

A BRFK nyomozói értesítették osztrák kollégáikat, akik október 11-én az autós pihenőben megtalálták a legyengült állapotban lévő férfit. A magyar rendőrség elfogatóparancsot adott ki G. Angéla és férje, Bem M. ellen. Másnap, egy közúti ellenőrzés során fogták el őket a XI. kerületben. Nem tettek vallomást.

 

A 67 éves osztrák–magyar kettős állampolgárságú férfi október 15-én számolt be megpróbáltatásairól.

 

- Folyamatosan gyógyszerezték, elkábították - tájékoztat Kazup Éva. - Egy sötét szobában töltötte napjait, földre tett szivacson kellett aludnia, csak engedéllyel kelhetett fel. Többször megrugdosták, kicsavarták a kezét, ha nem akart együttműködni, folyamatosan kínzással fenyegették. Egyszer sem engedték fürdeni, rendes ételt csak kétszer kapott, kenyéren és vízen élt, hogy mikor ehetett, arról Sz. József Károly döntött. Elengedése előtt begyógyszerezték. Miután kitisztult az elméje, először nem mert segítséget kérni, mert azt hitte, elrablói figyelik.

 

 

G. Angéla, Bem M. és Sz. József Károly ellen aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Október 14-én a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.       

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ, BRFK BTO, REPRÓ: S. J.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.