Új, ütőképes csoport a Józsefvárosban

2019. 05. 15., sze - 10:45
Zsaru Magazin

A megalakulását követő második héten nem egyszerűen bemutatkozott, de jószerével berúgta az ajtót a VIII. kerületi Rendőrkapitányság új akciócsoportja.

Közel egykilónyi kábítószergyanús anyagot foglaltak le, és rács mögé juttattak egy drogkereskedőt.

Az új koncepció mentén létrehozott józsefvárosi drogellenes alakulat hatékony akciójával messzemenőkig igazolta létjogosultságát. A sikeres rajtaütésről és a mögötte húzódó szerkezetátalakításról beszélt Molnár Gábor alezredes, kerületi rendőrkapitány:

– A tél folyamán egy kábítószer-fogyasztó csoport több tagjával szemben intézkedtünk, majd igyekeztünk felderíteni az ellátójukat. Az adatok összegyűjtése és elemzése egy irányba mutatott, feltételezett terjesztőként egy, a II. János Pál pápa téren lakó fiatal nőt azonosítottunk. Április 17-én estére szerveztünk célzott ellenőrzést, amikor a megfelelő létszámú és összetételű akciócsoport a lakóhelye előtt elfogta a fővárosi K.-P. Edina Zsófiát (35). A nő lakásának átvizsgálásakor világossá vált, hogy az előzetes nyomozásba fektetett munka maximálisan megtérült: az illegális kereskedelem bizonyítékainak garmadáját foglaltuk le. A helyszínen 556 g, a becsült feketepiaci értékén 2 350 000 forintnyi, kábítószergyanús növényi törmeléket, 110,7 g ­droggyanús port, 91 darab, részben kiporciózott, tehát gyanúnk szerint eladásra előkészített kábítószergyanús tablettát, valamint a drog porciózására, csomagolására alkalmas eszközöket gyűjtöttünk össze és küldtünk el elemzésre a Nemzeti Szakértői és Kutató Központba. Az ingatlan különböző pontjain feltételezésünk szerint bűncselekmény elkövetéséből származó hazai és külföldi bankjegyeket: 189 ezer forintot, 350 eurót, 200 cseh koronát és 5 angol fontot találtunk. Ha a fent említett drog értékét és a lakásban talált pénz mennyiségét figyelembe vesszük, egyértelmű, hogy a nőnek nem kellett nélkülöznie. Nem kerülte el figyelmünket, hogy K.-P. Edina Zsófia otthona a legalapvetőbb higiéniai követelményeknek sem felelt meg. Rendőri, hatósági szempontból tekintve a fenti jelenség nem hordoz magában büntetőjogi következményeket. Figyelembe véve azonban, hogy a nő ebben az ingatlanban nevelte 11 éves gyermekét, aki számára ráadásul a lakásban tartott kábítószergyanús anyagok is elérhetőek voltak, mindemellett a bűnös tevékenységet számára észlelhetően folytatta, a törvény szerint a gyermek épségének, erkölcsi és fizikális fejlődésének befolyásolása miatt megalapozottan gyanúsítható kiskorú veszélyeztetése bűntettével is. K.-P. Edina Zsófiát előállítottuk a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, a fenti tétel mellett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottunk ellene. Őrizetbe vettük, két személygépkocsiját vagyonelkobzás céljából lefoglaltuk. Az ügyészi indítvány hatására a bíróság április 19-én elrendelte a nő letartóztatását.

A józsefvárosi zsaruk számára nem újdonság a kábítószer-terjesztők ellen folytatott küzdelem. Az elmúlt évek intézkedéseit, a tettenéréseket követő büntetőeljárások kimenetelét vizsgálva, a még nagyobb hatékonyság érdekében a közelmúltban megreformálták módszereiket.

– A bűncselekménytípus visszaszorítása, felszámolása érdekében egy erre a területre specializálódott, kis létszámú, ám ütőképes csoportot hoztunk létre – magyarázta az új akciócsoport felállításának szükségességét Molnár Gábor alezredes. – Három kolléga rendészeti területen dolgozik, míg a csoport másik felét nyomozók adják. A hatfős, speciálisan képzett csapat tagjai közösen vesznek részt a begyűjtött adatok elemzésétől az előállításig minden eljárási mozzanatban, összeadva a szolgálati ágakban szerzett tapasztalataikat. A folyamatos, közvetlen együttműködés pozitív hozadékának tekintjük, hogy nem vész el egyetlen információ sem, az akciócsoport az adott ügy momentumainak ismeretében végigviszi az eljárást. További előnyként könyvelhetjük el, hogy a nyomozásba már a helyszínen bekapcsolódó bűnügyesek – kamatoztatva kriminalisztikai, kihallgatástaktikai tapasztalataikat – az első pillanattól kezdve kapcsolatba lépnek a gyanúsítottal. Tanúi annak, hogyan viselkedik, mit mond, miként reagál a hirtelen jött impulzusokra. Megfigyelhetik a viselkedését, a későbbi kihallgatásokon szembesíthetik önkéntelen, még át nem gondolt, esetlegesen a tények szándékos megmásítását célzó reakcióival. Az új akciócsoport megalakítása illeszkedik abba a rendőrkapitánysági szintű koncepcióba, amivel mind rendészeti, mind bűnügyi, bűnmegelőzési eszközeinkkel a fejlődő városrészt, a rehabilitációknak köszönhetően mind biztonságosabbá váló Józsefvárost kívánjuk szolgálni.

 

A JÖVŐ JÓZSEFVÁROSA

A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság szoros munkakapcsolatban van a városrész vezetésével, közös tervekkel igyekszenek élhető, biztonságos közeggé tenni Józsefvárost. Ki-ki a saját eszközeivel dolgozik a rend megteremtésén, a törekvések gyakorta találkoznak, és segítik egymást. Az elmúlt években folytatott drogellenes harccal a rendőrség töredékére csökkentette a kábítószeres, szerhasználókhoz kapcsolódó bűnelkövetések számát. Utcákból söpörték ki teljesen a dílereket, hálózatokat számoltak fel, kereskedők tucatjait, fogyasztók százait leplezték le. A kerületvezetés fejlesztésekkel, beruházásokkal, a bűnözés gócpontjainak számító részek felszámolásával és az újonnan létrejött, tiszta, modern, kulturált területrészek pozitív érzetet keltő, önmagában is jobbító hatású, úgynevezett építészeti bűnmegelőzésével is tesz Józsefvárosért. A befejezéséhez közelítő Corvin-Szigony projekt a kerület déli, Üllői úthoz közeli részén hozott kedvező változásokat. Hasonló eredményt várnak a szakemberek az idén elinduló Orczy-projekttől, ahol a terület rehabilitációja mellett feladat hárul a rend­őrségre is. Az előzetes tervek szerint a Józsefváros nyugati részében hat körzeti megbízott teljesít szolgálatot, akik minden napszakban jelen lesznek a közterületeken. A fővárosi körzetben kicsit a vidéki munkamódszereket idéző, „klasszikus” körzeti megbízotti feladatmeghatározás alapján látják el tevékenységüket. Fokozottan koncentrálnak majd a látható jelenléttel megvalósított, a biztonságérzet növelését szem előtt tartó lakossági kapcsolattartásra és az információcserére.

Szöveg: Szilágyi Attila Fotó: Marosfalvi Péter, rendőrség

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy iráni határsértő Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Feltörte a fiókot

Egy nagymányoki férfit gyanúsítanak a bonyhádi rendőrök azzal, hogy volt barátnője egyik közösségi portálon lévő fiókját feltörte, és onnan fenyegető tartalmú üzeneteket küldött.

 

Valótlan bejelentés

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint valótlan tartalmú bejelentést tett a Kalocsai Járási Hivatalban.

 

Polgárőr nap elismerésekkel

Újkígyóson rendezte meg a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége a megyei polgárőr napot. A rendezvényen polgárőrök és rendőrök részesültek elismerésben.

 

Illegális migránsok Bács-Kiskun megyében

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2019. július 21-én éjjel – egy óra alatt – összesen tizenöt külföldit tartóztattak fel.

 

Életmentés Kecskeméten

A megyeszékhelyen szolgálatot teljesítő járőrök is közreműködtek a férfi életének megmentésében.