Úton-útfélen jókedvűen

2018. 11. 28., sze - 11:28
Zsaru Magazin

Játszóházzá alakult az Országos Rendőr-főkapitányság auditóriuma november 15-én délelőtt.

Négyszáz zsibongó apróság vette birtokba a máskor igen komoly értekezleteknek, konferenciáknak vagy ünnepségeknek helyet adó üléstermet.

Huszonnegyedik alkalommal rendezett reggeltől kora délutánig tartó, felhőtlen szórakozással és szórakoztatással egybekötött bábműsor-vetélkedőt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) baleset-megelőzési csoportja óvodásoknak és alsó tagozatosoknak. Az Úton-útfélen névre keresztelt verseny ezúttal is a közlekedés témakörét járta körül apró lábakon, de korántsem gyerekcipőben.

– A közel negyed évszázada tartó rendezvénysorozat prevenciós programjaink legnagyobbikává nőtte ki magát – tájékoztatott Pacsuta Ágnes főhadnagy, a PMRFK baleset-megelőzési csoportjának főelőadója. – A népszerűséget tekintve az utóbbi években már az impozáns méretű terem is befogadóképessé­gének csúcsára ért, ezért idén meghívásokkal egyfajta létszámkorlátozást kellett bevezetnünk. Négyszáz vendéget fogadtunk, tizenkét bábcsoport jött el a felkészítőivel és a kísérőivel. Idén elsősorban „saját”, Pest megyei óvodásainkra, kisiskolásainkra fókuszáltunk, ők nyolc csapattal képviseltették magukat Ceglédtől Törökbálintig, de négy Bács-Kiskun megyei csoport is eljött. Érthető a program közkedveltsége, a díjakért folyó megmérettetések mellett számos eszközzel igyekszünk az egész műsor időtartama alatt jó hangulatot biztosítani a kis művészeknek és a közönségüknek.

Az említett jó hangulatot különleges, csöndes, de annál inkább szeretni való díszvendégek alapozták meg. A PMRFK illetékesei kitettek magukért, valódi mesehősöket „hívtak” meg: a terem különböző pontjain így olyan legendás óriásbáb-figurák álltak, mint Picur és Pom Pom, Mirr-Murr és Oriza-Triznyák, a Nagy Ho-ho-ho-horgász és számos pikkelyes barátja, valamint az igazi nehézsúlyú mesesztár: Süsü.

A rendezvény moderátori szerepét idén egy játékos profi, Misi bohóc, azaz Almási Mihály látta el. Gyorsan közös nevezőre jutott a gyerekekkel, játékaiba nagy hévvel kapcsolódtak be, kérdéseire négyszáz torok harsogta a válaszokat. Csak nehogy lejöjjön erre a csatazajra az országos rendőrfőkapitány! – próbálta néha halkítani a dübörgő ovációt Misi bohóc. Ha a szokatlan zaj le is csalogatta volna Balogh János vezérőrnagyot, az ORFK vezetőjét, ő sem találhatott volna semmi kivetnivalót az oldott hangulatban, a vendégsereg felelős rendőri ellenőrzés mellett dévajkodott.

– A program népszerűségéről egyetlen nem hivatalos mutató: az utóbbi években egyre komolyabb trükköket kell bevetnem, hogy én látogathassak el az Úton-útfélen vetélkedőre – mondta Fekete Csaba dandártábornok, rendészeti főkapitány-helyettes, a rendezvény elöljárója, és egyben meg is nyitotta a vetélkedőt. – Vezetőtársaim szintén kíváncsiak a produkciókra, de természetesen a megyét sem hagyhatjuk parancsnoki felügyelet nélkül. Szeretünk látni benneteket, megfigyelni, hogy ti hogyan tekintetek arra a területre, ahol mi is nap mint nap dolgozunk. Szeretjük azt, ahogyan meséltek a közlekedésről, ez is egyfajta visszacsatolás a munkánkra.

A közlekedés és a baleset-megelőzés témája köré felvonultatott előadás-sorozatot a kicsik közül is kisebbek kezdték, majd az alsó tagozatosok folytatták. Verses, dalos vagy prózai formában mutatták be az erkölcsi kérdéseket is feszegető darabokat, a konkrét helyzeteket feldolgozó pályamunkákat, de Sün Balázs ifjúsági balladája, egy igen rátermett rendőrnyuszi egy szolgálata, a nagyváros forgatagának verses túlélési kézikönyve és számos más színes példázat.

A zsűri közlekedésszakmai, pedagógiai nézőpontból és az előadott bábjáték színpadi formanyelvét is figyelembe véve alakította ki álláspontját a két kategória versenyzőinek rangsorolásakor. Az összetett szempontrendszernek megfelelően több területről érkező, hiteles döntéshozók alkották a grémiumot: Soós Julianna, a Pest Megyei Főügyészség főügyészhelyettese, zsűrielnök, Ménkű Szilvia alezredes, a PMRFK közlekedésrendészeti osztályvezetője a hatósági vonalat képviselte, Szöllősi Gábor és Gulyás Anikó közlekedési képzésfelügyelői, valamint oktatási szemszögből pontozott. A zsűritagok bemutatásakor elragadtatott tapsvihar közben derült fény a versenyt csendben „figyelő” óriásbábok apropójára. Az idei vetélkedőn megjelent a magyar meseirodalom koronázatlan és szerény királya, a bajsza mögött örök huncut somolygást hordozó Csukás István, számos báb- és rajzfilm szellemi atyja. A feldolgozott történetek mondandóját, a befogadást segítő minél tökéletesebb előadói kifejezést, a színpadi munka kiforrottságát, a bábok, a kellékek, a színpadkép kidolgozottságát vetette össze a zsűri, és az összhatás alapján hirdettek győzteseket és helyezetteket a vidám nap végén.


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER

 

A LEGJOBBAK

Óvodások

  I. Katica Bábcsoport, Zöldfa Utcai Óvoda (Kalocsa)

 II. Nyitnikék Bábcsoport, Nyitnikék Óvoda (Törökbálint)

III. Méhecskék Bábcsoport, Mákszem Óvoda (Budaörs)

 

Alsó tagozatosok:

  I. Méhecskék Bábcsoport, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Dunakeszi)

 II. Cappuccino Bábcsoport, Garay János Általános Iskola (Fót)

III. Manó-Art Bábcsoport, Sashegyi Sándor Általános Iskola (Pomáz)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két kamion, nyolc határsértő

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba nyolc migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.