Véda: fix kamerák listája

2015. 12. 02., sze - 12:54
Zsaru Magazin

Valamennyi fix telepítésű Véda közúti intelligens kamera felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség.

A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében rögzítette a rendőrség az ország közútjain felszerelt fix telepítésű berendezések szerelési helyszíneit – közreadjuk.

                                              

A közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái üzemszerűen még nem működnek – a rendőrség időben tájékoztatást ad azok „élesítési” időpontjáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a KRESZ szabályait addig az időpontig nem kell betartaniuk a közlekedőknek. Sőt!

 

Tudható, hol mérnek

 

A Véda közúti intelligens kamerahálózat részeként március 26-ától működik az ország közútjain 160 változtatható helyű kamera, amelyek a sebességmérés mellett – többek között – forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. Hogy hol, mikor mérnek üzemszerűen, arról a rendőrség a honlapján (www.police.hu, Sebesség-ellenőrzések menüpont) naprakész tájékoztatást ad minden érdeklődőnek.

 

Fotó: Vezda László


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a dunaújvárosi kettős

A rendőrök 24 órán beül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy dunaújvárosi társasház pincéjéből több értékes tárgyat loptak el.

 

Szélben jött a segítségét

Egy 81 éves nő a nagy szélben elesett Oroszlányon. Az arra haladó járőrök észlelték a földön fekvő nőt, akit orvoshoz, majd otthonába vittek. Az idős asszony lánya egy levelet írt, amiben megköszönte a rendőrség munkáját.

 

Mire jó a korcsolya?

A sporteszközzel négy tárolóhelyiséget tört fel egy férfi; a kőbányai rendőrök másnap elfogták.