Veszélyes játékok

2018. 11. 08., cs - 16:06
Zsaru Magazin

A naprakész tömegkezelés nem annyi, hogy egy csapat rendőr sisakot húz, protektort ölt, ton­fát és pajzsot ragad. A jelen és a közeljövő kihí­vásaira készült fel az őszi csapatszolgálati kép­zésen háromszáz zsaru és tucatnyi parancsnok.

A használaton kívüli nagytarcsai híradóslaktanya októberben gyors egymás­utánban kétszer is benépesedett. A speciális „előadás” két felvonásban, három csapatszolgálati század részvételével zajlott. Míg cirka száz zsaru a meghatározott feladatokat gyakorolta, kétszáz kollégájuk a hiteles atmoszférateremtés érdekében parancsnoki utasításra vetkőzött ki a mundérjából. Civil felsőruházatban, úgynevezett „jelzőket” alakítva segíti a tényleges hatóságként részt vevő kollégái munkáját – magyarázta Rauschenberger Gábor őrnagy, a Készenléti Rendőrség bevetési főosztály III. kiképzési és módszertani osztály kiképzési és módszertani alosztályvezetője. – Célunk a közrendvédelmi állomány kompetenciáinak kiegyenlítése. Fontos, hogy a megyei csapatszolgálati századok tagjai is jártasságot szerezzenek a legkülönbözőbb tömegkezelési feladatokban, akik területi elhelyezkedésük, megyei infrastruktúrájuk okán nem vagy alig találkoznak saját közegükben efféle szolgálatokkal.

– A kétnapos képzéseket az ősz elején kezdtük meg – mondta Simon Tamás zászlós, szakoktató. – Az első két nap az alakzatok gyakorlását, speciális mozgásformákat, például vízágyú melletti helyváltoztatást és területtartást, valamint a felszerelés szakszerű használatát ismételtük át. A hatásos rendőri fellépés alapvető eleme, hogy az extrém helyzetbe kerülő kolléga fejlessze koordinációs felkészültségét, tisztában legyen tárgyi készségei alkalmazásával, terhelhetőségével, védelmi képességeivel, ezért szerveztünk például tűzön áthatolást. A lefektetett alapok után, a képzés második napján két összetett szimulációs feladat végrehajtását bíztuk az egységek parancsnokaira és a végrehajtó állományra. A parancsnokok – akár az életben – egy előálló helyzet kezelését kapták feladatul. Nem csak egyféle helyes megoldás létezett, oktatótársaimmal közelről figyeltük a helyzetkezelésüket, az egységek mozgatását, sőt a rádióforgalmazást is.

Az első helyzetben egy veszélyes hulladékot szállító kamion útvonalán gyűltek össze tüntetők, akik szóval és tettleg berzenkedtek a szállítmány áthaladása ellen. Hogy a nem hétköznapi feladat még véletlenül se legyen egyszerűen kivitelezhető, a kiképzési és módszertani alosztály akciófilmekbe illő fordulatokról, dinamikusan változó mértékű komplikációkról gondoskodtak. A kamiont szimbolizáló furgont már haladása közben zajosan ellenkező lakosság kísérte. Tömeges demonstráció azonban az alakulótéren bontakozott ki, az aktivistákat játszó „jelzők” igyekeztek megnehezíteni társaik dolgát. Hol egészen békésen állták útját a járműnek, hol verbálisan provokálták a zsarukat, ülő helyzetben képeztek élő akadályt, máskor összekapaszkodva alkottak sorfalat, illetve egyenesen nekiugrottak a pajzsfalnak. A „kamion” útvonalának biztosítását vezénylő parancsnoknak minden ellenállástípusra megfelelő utasítással kellett előrukkolnia.

Napvilágra kerültek a vezetői erények: a feladatdelegálás képessége, a begyűjtött információk értő elemzése, a gyors reakciókészség, a határozottság és a rugalmasság. A kiképzők megfigyelhették a kisebb egységek parancsnokainak önállóságát, kezdeményezőkészségét is, ugyanakkor a „frontvonalból” őrködtek azon, hogy a helyzet ne durvulhasson el.

– Nagyon vékony jég, hogy a kreált helyzet egyszerre valósághű is legyen, de ne veszélyeztesse a kollégák testi épségét – magyarázta Molnár László főtörzszászlós, kiképző. – Szükség van szóbeli inzultusra és fizikális konfrontációra, hogy a gyakorló állományrész kontrollált körülmények között szembesülhessen azzal, milyen érzés, amikor őket szidalmazó tömeggel kerülnek szembe. Ezek a szokatlan helyzetek előidézhetnek egyfajta beszűkült tudatállapotot, csőlátást, akár az önkontroll elvesztését is, a gyakorlás arra jó, hogy az említett viselkedésformákat feltárva azokon a parancsnokok javítani tudjanak.

Kiderül, hogy minden felkészültség, profi egyéni felszerelés, akár egy vízágyú birtokában sem olyan egyszerű egy szembehelyezkedő tömeg kezelése. A tüntetők nem alkotnak egységes csoportot, ki aktívabban támad a hatóságra, ki inkább csak nézelődik, más dühödten rázza az öklét – de voltaképp veszélytelen a protektoros zsaruegységre. Egyféle csoportpszichológia érvényesül, a rendőri gesztusokra viszontválaszok fogannak, a parancsnok feladata megválasztani azt a hangnemet, amivel fölöslegesen nem feszíti tovább a húrt, azonban maradéktalanul érvényt szerez a jogszabályoknak. A tömeg fölötti rendészeti akaratérvényesítés nem jelent egyet a tarvágással, differenciált intézkedést kíván: lehetőleg minél kevesebb erőszak mellett szavatolni a törvénysértők elszámoltatását. Ilyenkor jutnak szerephez a pajzsfal mögött felsorakozó taktikai kiemelő egységek. Az azonosított, tényleges támadókat zsarutársaik fedezete alatt elfogják, kényszerítő eszközök alkalmazásával ellenállásukat semlegesítik, majd előállítják őket.

A kiképzők ezen túlmenően is csempésztek nehézséget a feladat végrehajtásába: egyszerre egy művérrel kikent „sérült” omlott a zsaruk lába elé – az ő állapota külön bánásmódot igényel. Talán visszás, de bármikor előállhat; ha percekkel korábban még ordítva hadakozó demonstráló is volt, ő elsősorban embertárs. Alig vitték el a mentősöknek segédkezve a rendőrök a vérző sebesültet, amikor epilepsziás tünetekkel esett a földre egy aktivista – noha látható sérülése nem volt, az ő veszélyeztetett állapotát is fel kellett ismerni, a zsaruk ismét életmentővé avanzsáltak. A szállítmány lassan araszolt rendeltetési helye felé, a zsaruk verejtékezve szorították hátra a tömeget, amelynek tagjai lassan felismerték, hogy becsmérlő szavaik, kétségbeesett pajzslökdösésük ellenére a „karaván halad”. A forgatókönyv szerint lelkesedésüket vesztették, szétszéledtek, ezután hármas sípszó jelezte a gyakorlat végét.

Rövid pihenő után szerepcsere: az addigi szállítmányvédők focidrukkerekké váltak, a tüntetőkből rendezvénybiztosító erő lett. A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra egy csapat már most gőzerővel készül: a magyar rendőrség. Hazánkban két év múlva selejtezőket, esetlegesen csoportmérkőzéseket is rendeznek, a nemzetközi mezőnyt sejthetően nagyszámú külföldi drukker fogja kísérni a meccsekre.

– Olyan szituációt gondoltunk ki, amely túlmutat egy szokványos szurkolói rendbontás kezelésén – írta le a gyakorlatot Recsó György főtörzsőrmester. – A „jelzők” orosz és angol drukkereket alakítanak, akik a szituáción belül többször is változó mentalitással viszonyulnak egymáshoz és a hatósághoz. Komplex feladatot állítottunk össze, a fizikai mellett fokozott pszichikai igénybevétel éri majd a biztosításban részt vevőket, ráadásul bűnügyi elemet is vegyítettünk a gyakorlatba.

Minden jól indult: a szurkolók egymástól elkülönítve éltették csapataikat. Amikor egymással látótávolságba kerültek, bomlani kezdett az ideális helyzet, a sportszeretet mellé beszüremlett egymás hergelése, eleinte szóban. A zsaruk időben elkülönítették a blokkokat, kiszámítható, ezzel nagy népszerűségre nem tesznek szert, mindkét tábor ellenük fordul. Kiemelt szerep jut a biztosításparancsnok térlátásának és irányítási képességének: úgy kell megosztani az erőket, hogy ne forgácsolódjanak szét, egymás hátát is védjék, és elég masszív tömböt képezzenek atrocitás esetén. Innen-onnan előbukkanó szurkolók nyugtalanították a zsarukat, változó dinamikával mozogtak, nehéz volt eldönteni, hogy hőzöngésük csak az alkohol hatása, vagy tényleg neki fognak rontani a rendőröknek. Vizsgázott a korábbiakban elsajátított alakzati képzés és a pajzshasználat, amikor a „jelzők” fakockával kezdték dobálni a hatóságot, kopogtak az alkalmi lövedékek, de senkiben nem tettek kárt. Meglehetősen rontotta viszont a helyzetet, amikor az „orosz” tábor tudomására jutott, hogy egy honfitársukat megkéselték, és az elkövető egy angol szurkolói buszon bujkált. Valódi versenyfutás kezdődött, a rendőrök nem engedhették összecsapni a két csoportot, melyek tagjai felkorbácsolt indulatokkal már egészen biztosan nem bántak volna kesztyűs kézzel egymással. A zsaruk többfrontos harcot folytattak, közben reagálniuk kellett a bűncselekményre is: el kellett fogniuk az elkövetőt, bűnjelet keresni, tanúkat kutatni, helyszínt biztosítani, központot informálni. Már jobban izzadtak, mint a feltételezett meccs játékosai, amikor sípjel rekesztette be a gyakorlatot.

– A két gyakorlat lehetőséget adott az általunk tapasztalt hiányosságok feltárására és megbeszélésére – összegzett a nap végén Rauschenberger őrnagy. – Elsődleges volt, hogy mindenki épségben, tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodva térjen haza. Emellett a realisztikus helyzetek megélése rámutat az egyéni képességfejlesztés, de akár a technikai jobbítás szükségességére. Az első helyzetben minden parancsnok megtapasztalhatta, hogy lényeges a tömeggel folytatott kommunikáció, van lehetőség csiszolni ennek tartalmát, és gyakorolni kivitelezését a járműveken elhelyezett megafonok segítségével. Ki-ki tapasztalhatta, mennyire sikerült a részfeladatokat továbbítania, hogyan tudta visszagyűjteni az információkat. Napvilágra került, hogy zajban, kiabálás, kockadobálás közben fontos a megfelelő rádiókommunikációs technológia, a fülhallgatók és a sisakmikrofonok használata. A végrehajtó állomány tagjainak rá kellett ébredniük, hogy minden körülmények között kötelesek higgadtan, parancskövetően dolgozni, mivel esetleges túlzó reakcióikkal veszélybe sodorhatják magukat és szolgálati viszonyukat is. A második szituációba integrált bűnügyi szál remélhetőleg mindenki számára felidézte: a tömegkezelési feladatok végzése közben is valódi rendőrök.

SZILÁGYI ATTILA

FOTÓ: BÉRES ATTILA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Embercsempész Röszkén

Embercsempészés miatt indult eljárás egy holland állampolgárságú férfi ellen, aki tizenöt iraki állampolgárt próbált meg Magyarországra beutaztatni Röszkénél.