Vetélkedő a börtönben

2019. 11. 19., k - 15:49
Zsaru Magazin

Elsőre talán bizarr jelenség, amint tömött sorokban, vidáman és izgalommal vonul 28 tizenéves és több tucat felnőtt a börtönbe.

Kihívás előtt állnak, és láthatóan alig várják, hogy részük legyen a KriMit Tud? vetélkedő döntőjében. Maguktól mentek. Csak a kiváltságosoknak adatott meg, hét négyfős csapat tagjainak, hogy bekerülhessenek a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet (FBVI) Venyige utcai komplexumába, az év legrangosabb bűnmegelőzési vetélkedőjére.

– A börtön évente egyszer különleges rendezvénynek ad otthont – mondta Szoboszlai Zsuzsa alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) bűnmegelőzési osztályvezetője. – Idén már kilencedjére rendezzük meg a megyei versengésből országos megmérettetéssé váló KriMit Tud? vetélkedőt. A szituációs játékokon alapuló, kombinált, kreatív készséget, színpadi és rendészeti, bűnmegelőzési ismereteket követelő erőmérő töretlen népszerűségnek örvend a középiskolások között. Ez évben a területi elődöntők után hét megye legjobb négyese érkezett a végső döntésre.

– A bűnmegelőzés egy szakemberek irányította össztársadalmi fellépés, reagálás a korszakot érintő tömegjelenségre – magyarázta Hatala József ny. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, a zsűri vezetője. – Eszközeinknek tekintjük a közösségformálást és -alakítást, példamutatást, a jó értelemben vett befolyásolást a törvényes és morális irányba. A versenyen évről évre új játékosokat ismerünk meg, akik korcsoportjuk lelkesedésével továbbviszik ideáinkat. Az elérendő cél a bűnmegelőzésen alapuló társadalom, és ennek kiteljesedése az élet más területeire is. Kollégám, Garamvölgyi László dandártábornok találó gondolatát idézném, ami érvényes a közlekedési helyzetek, a generációs problémák és a munkahelyi krízisek kezelésére: sokkal könnyebb és kifizetődőbb a bajt eleve megelőzni, mint a már kialakult helyzetet orvosolni.

– Amikor intézetünk konferenciatermét felajánlva évekkel ezelőtt bekapcsolódtunk a KriMit Tud? rendezvénysorozatba, úgy gondoltuk, a társszervi összetartozás hangsúlyozásán túl is ki kell vennünk a részünket a bűnmegelőzési munkából – jelentette ki Bozsó Zoltán bv. dandártábornok, az FBVI parancsnoka. – A bűnmegelőzés és a büntetés-végrehajtás viszonyában egy átfogó szemlélet modern eszközei jelennek meg. Közös munkánkat felfoghatjuk folyamatként, melynek kezdete a prevenció, míg a végén mi, a büntetés-végrehajtás állunk reintegrációs modelljeinkkel visszavezetve a társadalomba és a helyes útra azokat, akik megbotlottak.

A kétfordulós döntő kreatív bemutatkozással kezdődött: a nulladik feladat már alkalmat adott a csapatoknak arra, hogy megvillantsák rögtönzőtudásukat, fantáziájukat. A versenyszámban mindössze annyi kitétel volt, hogy a magukat felkonferáló együtteseknek a rendezők által megadott kifejezéseket kellett beleszőniük a bemutatkozásba. Idén új oldaláról is bemutatkozott a PMRFK bűnmegelőzési osztálya: a szituációk összeállítása mellett a rendőrnők vállalták, hogy versenyen kívül előjátsszák a feladatokat. Szoboszlai Zsuzsa alezredes mellett Takács Anna százados, a vetélkedő alapötletének megálmodója, a kilencéves sorozatot folyamatosan és tevékenyen végigkövető Pucik Mónika rendészeti igazgatási alkalmazott és az osztályhoz tavaly csatlakozó Kiss Edit százados alkotta négyes produkciója után Novák Péter színművész immár hagyományos moderálása mellett kezdődött a verseny, melynek első körében véletlenszerűen a szituációkba csempészett mondatokat kellett beépíteniük a vetélkedőknek. Természetesen különböző bűncselekménytípusoknak és törvénytelen magatartásformáknak megágyazó élethelyzeteket taglaltak. Szóba került drónröptetés a repülőtéren, pályaválasztás helyett gazdag férjre alapozni a jövőt, depressziós barátnőnek segítséget nyújtani, online szerencsejáték-függő havert kihúzni a bajból, egész novemberben nem inni alkoholt, graffiti útján kifejezni egy tanárral szembeni ellenérzést, valamint az előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett netes zaklatás. A második fordulóban is szituációk megjelenítése közben kellett a szereplőknek kitalálniuk a homlokuk fölé tűzött, tehát nem látott és ismert személyiségük jellemzőit. Borítékolható volt a párbeszédek abszurditása, például amikor lelki beteg bankrabló problémájának kezelésére kellett utalniuk a játékosoknak, ugyanígy groteszk beszélgetéshez vezetett a sztriptízbárba belépő helyszínelő és az őt kapacitáló, kettős szerepű nyomozó/szúnyog dialógusa. De derültséget és a zsűri elismerését váltotta ki a kínai társszervek képviseletében hazánkban távol-keleti harcművészetet oktató kungfus/citrom és a rendőrségi robot-sellő identitáskeresése is. Sokszínű megoldáskeresés, gazdag színpadi eszközhasználat és játékstílus mutatkozott meg a jelenetek során.

– Lényeges kérdések, válaszok fogalmazódtak meg humorba burkoltan. Az előttetek álló pályaválasztás, az utak kijelölése most sarkítottan a „bűnöző legyek, művész vagy önmagát feladó milliomosfeleség?” kérdéskörében öltött testet. Ez egy valós élethelyzet lehet, amikor tanulás, önképzés útján hozható meg a helyes döntés – összegzett Meláth Attila baptista lelkész, zsűritag.

– Ti vagytok a jövő, akik magatok is formálhatjátok sorsotokat. Ennek a munkának jó módja a közösségteremtés, a játék, a színpadon is érvényesülő és elengedhetetlen egymásra figyelés – vont párhuzamot színház, közösség és társadalmi felelősség közé szakmai szempontból Kiss Ernő Zsolt, a Madách Színház művésze.

– Az ember drámai lény. Ki-ki magában hordozza saját igazát, így az igazságok összeütközésének lehetőségét is. Mindennap döntünk, választunk érték és értéktelen között, egyre nehezebben egy túlinformált világban. A színház, ez a fajta közös alkotófolyamat segíthet a másik megértésében, elfogadásában, és ezen keresztül egy morális tisztánlátás megtalálásában – adott útravalót a csapatoknak az eredményhirdetés előtt Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi docens.

SZILÁGYI ATTILA

FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER

 

A VETÉLKEDŐ LEGJOBBJAI

Első helyezett a debreceni Ady Endre Gimnázium alkalmi társulata lett, mögöttük végzett a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium négyes fogata, míg a harmadik legjobb eredményt a Tatabányai Szakképzési Centrum Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói érték el. Mutatott egyéni teljesítménye alapján a zsűri különdíját Rácz Máté és Berki Jennifer kapta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ugrani készült, megmentették

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság járőrei mentették meg annak a nőnek az életét, aki egy társasház lépcsőházi ablakában állva, végzetes lépésre szánta el magát.

 

Határsértők Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonkilenc határsértő Csongrád megyében. A rendőrök huszonhét főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek, két személyt pedig elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.