Vigyázat, csúszik!

2014. 11. 04., k - 13:12
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A baleseti statisztikák szerint ősszel jelentősen nő a személyi sérüléssel nem járó, koccanásos balesetek száma. A közvélekedéssel szemben azonban az ok nem az őszi köd és az eső.

A baleset-megelőzési szakemberek éppen ezért figyelmeztetnek: ősszel másképp kell vezetni!

Szürkeség, csúszósság, köd és eső – az őszi időjárási és útviszonyok jellemzői. Ilyen körülmények között nagyobb odafigyeléssel kell közlekedni, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezt sokan nem veszik figyelembe.

– A baleseti statisztikák szerint ősz derekán jelentősen megszaporodnak a személyi sérüléssel nem járó, koccanásos balesetek – tájékoztatott Berzai Zsolt alezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának kiemelt főreferense. – Ezek is komoly gondot okoznak, hiszen megakasztják a forgalom lendületét, városi körülmények között nagy torlódásokkal járnak, lakott területen kívül pedig a kárrendezés idejére félreállított járművek baleseti kockázatot jelentenek. Az ilyen ütközések elkerülhetőek, csupán odafigyelésre van szükség.

 

Berzai Zsolt alezredes

 

Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság a megváltozott időjárási és útviszonyok demonstrálására tesztvezetést szervezett október 18-án. Az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának tesztpályáján a csúszós út és a köd okozta veszélyhelyzeteket mutatták be. A papírmasé figurák előtti hirtelen fékezés, az úgynevezett skidcar, vagyis a forgó mankókerekeken megpördülő autó ellenkormányzásos megtartása komoly feladat elé állította a teszt résztvevőit, noha ezeket a technikákat az autósok többsége egyszerűen kivitelezhetőnek tartja a mindennapi közlekedésben. Legalábbis erre utal, hogy a személyi sérüléssel nem járó közúti közlekedési balesetek okainak elemzésekor leggyakrabban az derül ki, hogy a járművezetők nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelő sebességet választottak.

– Nemcsak a járművezetők egy része hagyja figyelmen kívül az őszi átállás szükségességét, hanem sok gyalogos sem veszi kellően komolyan a veszélyeket. Az ősszel korábban beköszöntő sötétség, a ködös, párás időjárás jelentősen rontja a látási viszonyokat, ezért a gyalog járóknak is nagyobb óvatossággal kell közlekedniük – szögezte le az ORFK kiemelt főreferense.

M. KOVÁCS RÓBERT

FOTÓ: BARTALUS LAURA

 

Mire figyeljünk?

– Ősszel már előfordulhat, hogy szinte egész nap fagypont körüli a hőmérséklet. A száraz és vizes utak hirtelen válthatják egymást, erre különösen figyelni kell.

– Nagyobb követési távolságot tartva, lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének esélye, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatók.

– Az izzók fényereje sokévi használat után a felére csökkenhet, a szennyeződés, a sár és vízpermet is csökkenti a fényerejüket, ezért rendszeresen ellenőrizzük és tartsuk karban őket!

– Elengedhetetlen a futómű és a gumik kifogástalan állapota. A megfelelően megválasztott téli gumikkal vészfékezés esetén jelentősen rövidebb a féktávolság, mint nyári gumikkal, amelyekben 7 Celsius-fok alatt már kevésbé bízhatunk.

– Külföldi utazás előtt tájékozódjunk, hogy az út során érintett országokban kötelező-e a téli gumi vagy a hólánc használata, mert hiányuk esetén sok esetben már az országba sem engedik be az autónkat!

– Műszeres méréssel ellenőriztessük a lengéscsillapítók állapotát, amely jelentősen befolyásolja az autó úttartását, stabilitását, a fékút hosszát!

– Esős, latyakos időben, amikor a járda mellett széles sávban áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkelni. A gyalogosok ilyenkor jellemzően arra figyelnek, hogy ne lépjenek tócsába. Az autósnak számítania kell arra, hogy a járda szélén leszegett fejjel álló gyalogos a következő pillanatban az úttestre lép.

– A közvetlenül az úttest mellett haladó gyalogosok a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén fokozott veszélyforrást jelentenek.

– A kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes forgalommentes úton gyakorolniuk. Vezetéstechnikai pályákon biztonságos körülmények között gyakorolhatnak.

– Hosszabb utazásnál szükség lehet takaróra, melegebb ruhadarabokra, vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő élelmiszerre és italra. Elindulás előtt érdemes tájékozódni az út- és időjárási viszonyokról. Előfordulhatnak helyzetek, amikor biztonságosabb, ha autó helyett más közlekedési eszközzel indulnak útnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.