Visszaszerzett disznótoros

2015. 01. 14., sze - 14:14
Zsaru Magazin

Gyanús autóst igazoltattak a körzeti megbízottak Drávaszabolcson. Felírt adatai másnap kolbásztolvajok nyomára vezették a zsarukat. A disznóvágásból származó húsféle kétharmadát visszaszerezték.

Feltűnt a Harkányi Rendőrőrs körzeti megbízottjainak egy Drávaszabolcs központjában álló autó január 2-án 21 óra körül. Nem ismerték, gyanús volt, mit keres ott.

– Igazoltattuk a gépkocsit vezető baksai K. Zoltánt (41). Azt mondta, horvátországi szilveszterezésből tart haza, csak megállt kicsit pihenni – idézi fel Papp Csongor törzszászlós, aki körzeti megbízottként kilenc település közrendjéért felel. – Állította, egyedül van, bár a hátsó ülések melletti hamutartók tele voltak csikkel. Nem láttunk az autóban csomagot, váltás ruhát, tisztálkodószert, ami gyanús volt, de bűncselekményre utaló közvetlen jeleket nem fedeztünk fel, továbbengedtük. Járőr kollégám, Bodor Krisztián főtörzsőrmester határőrként szolgált, jól ismeri a horvát területet is. Gyanús volt, hogy a férfi által mondott település legfeljebb száz kilométerre esik a határtól, onnan állítása szerint 14 órakor indult el. Délután öt felé már itt kellett volna lennie, ráadásul ekkora távon azért nem lehet annyira elfáradni…

Ellenőrizték a drávaszabolcsi közúti határátkelőhelyen, és kiderült, a határrendészek nem találkoztak sem K. Zoltánnal, sem az autóval. A gépkocsiról megtudták, tulajdonosa büntetett előéletű. Mindezt összegezték jelentésükben a körzeti megbízottak.

Jakab Dezső másnap reggel észrevette, hogy drávaszabolcsi portája melléképületéből ellopták az előző napokban levágott három hízóból készített közel száz kiló füstölt húst, 40 szál szalámit, 24 pár kolbászt, négy szalonnát és öt csülköt.

– Elsőként a Harkányi Rendőrőrs járőrei érkeztek a helyszínre, körzeti megbízott kollégájuktól értesültek a gyanús autós ellenőrzéséről – számol be a felderítés részleteiről Horváth Gábor zászlós, a Siklósi Rendőrkapitányság nyomozója. – K. Zoltánt a Sellyei Rendőrőrs nyomozói számoltatták el baksai lakóhelyén, majd előállították az őrsre. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Kiderült, igazoltatása után eljött a községből, és akkor ment vissza társaiért, amikor már mindent összepakoltak. Bűntársaiként megnevezte a kisasszonyfai J. Dávidot (24) és K. Róbertet (30). Utóbbit otthon elfogtuk, padlásáról előkerült az ellopott disznóság kétharmada, az ő és K. Zoltán része. Beismerte a lopást.

 

Horváth Gábor zászlós

 

J. Dávidot nem találták otthon a zsaruk. Január 5-én ügyvédje kíséretében jelentkezett a Sellyei Rendőrőrsön. Kihallgatásán tagadta a lopást. A korábban elfogott férfiak vallomása szerint ő volt a tippadó – évekig a portán lakott, jól ismerte a terepet, a család szokásait –, társait csak segítségül hívta a lopás végrehajtásához, a zsákmányon is az ő barátnőjénél osztoztak. A gyanúsítottak ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Siklósi Rendőrkapitányságon, szabadlábon védekeznek.

Jakab Dezsőnek Papp Csongor törzszászlós, körzeti megbízott és kollégái adták át a visszaszerzett húsfélét. Dicsérte a zsarukat az ügy gyors felderítéséért, szerinte különben aligha látott volna viszont bármit is a disznótorosából.      

TAKÁTS LÁSZLÓ

FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.