Vízből mentettek

2017. 08. 23., sze - 14:59
Zsaru Magazin

Horgászni érkezett Vadnára Dusza Attila törzsőrmester, a Diósgyőri Rendőrőrs járőrvezetője és Boér Balázs törzsőrmester, a Miskolci Rendőrkapitányság járőrvezetője július 7-én, ahol egy vízbe hajtott autóból két férfit mentettek ki. Hősies helytállásukért augusztus 20-a alkalmából Bátorságért Érdemjelet kaptak.

 

Miközben a két zsaru horgászott, csikorgó kerekek zaját hallották a hátuk mögül.

– Egy Audi száguldozott a tó körüli földúton, gondoltuk, szólunk, hogy vegyenek vissza a tempóból, de erre végül nem volt lehetőségünk – emlékezett vissza Dusza Attila. – Dél körül leültem ebédelni, majd hirtelen nagy robajra lettem figyelmes. A dombról érkező Audi megcsúszott, majd a mögöttünk lévő fának csapódott, innen pedig a tóba repült. Ha az a fa nincs ott, biztos nem tudtunk volna utánuk ugrani a vízbe. Gondolkodás nélkül beúsztunk a 15 méterre a parttól folyamatosan süllyedő kocsihoz. A sofőr felől mentem, aki már nyitotta az ajtót, de a beömlő víz miatt csak résnyire tudta, ezért segítettem neki.

– Én a jobb első ajtóhoz mentem, ahol az utast segítettem ki – vette át a szót Boér Balázs. – Nagy örvényeket keltett a merülő autó, de szerencsére nem rántott magával minket. Mire kievickéltünk a partra, a kocsi már szinte teljesen elsüllyedt. A tulajdonosnak, egy 32 éves budapesti férfinak szerencséje volt, épp egy homokpad fölött merült el a járműve, így az orral medret ért autó hátulja körülbelül tíz centire kilátszott a vízból.

A szabadnapos zsaruknak köszönhetően a két önjelölt ralisnak nem esett baja. Az Audit, aminek a szélvédőjét benyomta a rá nehezedő víztömeg, a katasztrófavédelem munkatársai emelték ki. Mivel a baleset magánterületen történt és senki sem sérült meg, nem indult a sofőrrel szemben eljárás.

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.