Vízen a tiszai armada

2018. 08. 29., sze - 13:06
Zsaru Magazin

A legkeményebb augusztusi hétvégén a tiszai zsaruk összes hajója a vízen volt.

A folyó és a Tisza-tó rendjét vigyázták déltől napnyugtáig, amikor a legtöbb fürdőző és hajós tartózkodott a vízen. A parton maradók a strandokat, kikötőket, gátakat ellenőrizték.

Szolnokon már 11 órakor 35 Celsius-fokos volt a hőség augusztus 11-én. A zsaruk mellett a társhatóságok munkatársai, halőrök, a nemzeti park őrei és polgárőrök is szerepet kaptak az akcióban. Busi László ezredes, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a megyeszékhelyről a folyóra induló egységeknek tartott eligazítást a hétvégére elrendelt fokozott ellenőrzésről:

– Tapasztalataink szerint a kánikula megviseli a turistákat, és több alkohol fogy, ami a vízen különösen veszélyes. Ezért aztán a teljes hadra fogható vízirendészeti állományt bevonó ellenőrzésnek fokozottan az alkoholfogyasztás kontrollja, illetve megelőzése az egyik legfőbb célja. Továbbá a turizmusban érintett területek közbiztonságának megszilárdítása, a bűnözés elleni hatékony fellépés, a hazai és külföldi vendégek személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése, felderítése. Odafigyelünk a folyón és a Tisza-tavon a vízi balesetek és a vízbe fulladások lehetőség szerinti megelőzésére is. Területünkön a kompok, kikötők és révátkelőhelyek működésének ellenőrzése, valamint a szükséges okmányok meglétének kontrollja is beletartozik feladatkörünkbe.

Mihalik Zsolt őrnagy, a Szolnoki Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka rögtön az utóbbi körbe tartozó intézkedéssel kezdi meg a szolgálatot. Egy sétahajó személyzeténél a múlt héten nem voltak rendben az okmányok, hibás volt az egyik tűzoltó készülék, valamint sok volt a fenékvíz, aminek a szivattyúzása elengedhetetlen a jármű stabilitásához. A zsaruk megvizsgálták a hajót, és a legénység azóta pótolta a hiányosságokat, a járat elindulhatott.

Burzi László törzszászlós, vízirendészeti körzeti megbízott feladata volt az összes környékbeli jet ski ellenőrzése:

– Fontos, hogy kétfajta jet van, a sporteszközként használt, ami csak kijelölt pályán használható, illetve a négy méternél hosszabb, amely már kisgéphajóként üzemel lajstromszámmal és hajólevéllel. Sok a szabálytalankodó jetes. Nagy sebességgel hajtanak, és a hullámkeltéssel veszélyeztetik a többi hajót, csónakot, a fürdőzőket. A tiszai zsargonban „forralják a vizet”.

A zsaruk a Tisza-tónál is különös figyelmet szentelnek a jeteseknek, sok a szabálytalankodó és sok az intézkedés is.

– A fokozott ellenőrzés keretében ezen a hétvégén szigorúbbak vagyunk a vízi közlekedés szabályainak betartatásánál és az ittas vezetők kiszűrése miatt. Úgy vettük észre, a hajóvezetők kicsit ellazultak, többet megengednek maguknak – vélte Kovács Lajos főtörzsőrmester, aki a kétnapos ellenőrzés során a Nimbusz kormányánál teljesített szolgálatot. – A víz veszélyes üzem, nem győzzük hangsúlyozni, sokan még ma is meglepődnek, amikor egy csónak ellenőrzésénél előkerül az alkoholszonda.

Volt miért előkerülnie. Nem gépi meghajtású vízi jármű ittas állapotban vezetésének szabálysértése miatt a Tokaji és a Szolnoki Vízirendészeti Rendőrőrs állománya két fővel szemben rótt ki helyszíni bírságot. A tokaji zsaruk két hajós, a Kiskörei Vízirendészeti Rendőrőrsön egy, a Szegedi Vízirendészeti Rendőrőrsön ugyancsak két hajós ellen kezdeményeztek ugyanezért szabálysértési eljárást. A tó területén, Tiszafüred térségében egy, a hajóját ittasan vezető polgárral szemben büntetőeljárást kezdeményeztek a rendőrök.

A hétvégi ellenőrzésen a tiszai zsaruk összesen 28 esetben figyelmeztetéssel éltek, illetőleg 49 helyszíni bírságot szabtak ki, leginkább a kötelező felszerelések, tartozékok hiánya miatt. Emellett tíz embernek nyújtottak segítséget biztonsági intézkedés keretében.

Két rendkívüli esemény történt az akció során. Csongrádnál, a Körös-toroknál polgárok jelentették szombat este, hogy egy erősen ittas férfi besétált a Tiszába, majd eltűnt. A zsaruk motorcsónakkal keresték, direkt hullámot keltve, hogy az esetlegesen elmerült testet feldobja a víz. Egy órája keresték már, amikor egy kilométerrel arrébb, a parton fekve találták meg: aludt, miután sikerült kiúsznia. Szolnoknál nem volt ekkora szerencséje annak a 19 éves helyi férfinak, aki egy kikötési manővert végrehajtó motorcsónakból ugrott fejest a 70 centis Tiszába. Súlyosan megsérült, ellátásához a mentőket is motorcsónakban vitték a helyszínre a rendőrök. Majd szintén motorcsónakkal a gerincsérültet egy kikötőbe szállították, ott tették át a mentőautóba.

A zsaruk a gátakra is odafigyeltek, tudván, azon csak különleges engedéllyel közlekedhet gépjármű. Így futott bele az ellenőrzésbe Kiskörénél egy szolnoki férfi augusztus 11-én 14 órakor, akinek nem volt engedélye a gát használatára. A rendőri intézkedés során többkilónyi, már kifilézett harcsát találtak az autójában. A zsákmány nem szerepelt a fogási naplóban, ellene is eljárás indult.

– A fokozott ellenőrzésben részt vevő 17 járőrcsoport mind a vízen, mind a szárazföldön szóróanyagokkal tájékoztatta az állampolgárokat a közlekedési és fürdőzési szabályokról, a betartandó jogkövető magatartási formákról, valamint a vizek és vízpartok lehetséges veszélyeiről – összegezte a kétnapos akciót Busi ezredes. – A fokozott ellenőrzés pozitív bűn- és baleset-megelőző hatása érezhető az állampolgároktól kapott visszajelzésekből, valamint a vízi közlekedésben részt vevő többség jogkövető magatartásából.

 

VÉGH ATTILA
FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lopás miatt keressük

A józsefvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.