Zsályabetakarítás

2015. 05. 20., sze - 08:18
Zsaru Magazin

Veszélyes bódítószer felbukkanásáról értesültek a zsaruk egy diáktól, aki rosszul lett az anyagtól. Másnapra felderítették, és düledező házában elfogták az új pszichoaktív anyagokkal kereskedő férfit.

Egy 17 éves lány rosszul lett egy kiskunfélegyházi középiskolában május 7-én. Kiszáradt, remegett, verejtékezni kezdett, magába roskadva ült egy padon. Orvost hívtak hozzá, aki megállapította, valamilyen kábító hatású szertől lett rosszul. Ezután értesítették a rendőrséget. A lány, miután jobban lett, elmondta a zsaruknak, aznap barátjával, a helyi K. Márkkal (19) kimentek a város szélére egy házhoz, ahol a fiú zsályának nevezett szert vásárolt. Ebből a lánynak is adott, aki cigarettába sodorva elszívta, ezt követően lett rosszul.

 

 

– A fiú először azt akarta elhitetni, a nála talált üres zacskókban gombok voltak, édesanyja kérésére vette őket egy rövidáru-kereskedésben – tájékoztatott Nagy Krisztián főhadnagy, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozója. – Csakhogy a gombos nénit ismerjük, tudjuk, nem műanyag, hanem papírzacskókban adja a portékáit. Ekkor a fiú együttműködő lett, bevallotta, a város szélén lakó S. Pétertől (34) vette a zsályát. Mivel fiatalkorú barátnőjét is megkínálta vele, eljárás indult ellene kóros szenvedélykeltés vétségének megalapozott gyanúja miatt, szabadlábon védekezik.

A nyomozók május 8-án 9 óra 30 perc körül éppen a drogárus elleni akciót tervezték, amikor befutott egy jelzés: ugyanabban az utcában, ahol S. Péter lakik, a járőrök megállítottak egy autót, amelyben egy kis csomagot találtak 21,08 gramm növényi törmelékkel. A helyi A. Gusztáv (26) beismerte, új pszichoaktív szert tartalmaz a pakett, amelyet pár perce vett S. Pétertől. Ellene is eljárás indult – szabadlábon hagyása mellett – új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Ezek után azonnal S. Péter házához mentek a zsaruk. A férfi látta, hogy utolsó vevője lebukott, ezért készletét átvitte a szomszédba, sógornőjéhez.

– A trükk nem jött be, a házkutatást a családtagok ingatlanjaira is kiterjesztettük – folytatta Nagy főhadnagy. – A sógornő házának nappalijában, a tévészekrény felső polcáról lefoglaltunk két nejlontasaknyi növényi származékot, valamint két kisebb, önzáró nejlontasakban kristályos, fehér anyagot és törtfehér színű port. A gyorstesztek szerint mindezek új pszichoaktív anyagnak minősülnek, összetételüket igazságügyi vegyész szakértő vizsgálja.

 

Nagy Krisztián főhadnagy: Két fiatal rosszul lett a bódítószertől

 

A házkutatás során a zsaruk összesen 320 gramm gyanús anyagot foglaltak le. A ház mögötti gazos részt és szeméthalmot is átvizsgálták, onnan az árusításhoz használt segédeszközök, mérleg, zacskók kerültek elő, amelyeket a gyanúsított vélhetően a rendőrök felbukkanásakor dobott ki. S. Péter ellen kínálással, átadással, forgalomba hozatallal, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a kiskunfélegyházi kapitányságon, a bíróság május 11-én elrendelte előzetes letartóztatását. Miután bilincs került a csuklójára, egy tanú elmondta, tavaly egy 15 éves fiú rosszul lett a tőle vásárolt anyagtól. A kalocsai srácot a zsaruk azonosították, ebben az ügyben S. Péter ellen kóros szenvedélykeltés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.   D. O.

FOTÓ: ANDRÉ ILDIKÓ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.