Zsarubravúr

2014. 11. 04., k - 11:51
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Cimboráira akarta kenni a pécsi K. Krisztián (30) azt a gyilkosságot, amelyet a gyanú szerint ő követett el. A baranyai nyomozók bizonyítékai szerint rablásokkal is megalapozottan gyanúsítható. A rendőrség befejezte a nyomozást.

Pécsett, a Lánc utca egyik házában február 20-án vérbe fagyva, a fején vágott sérülésekkel, eszméletlenül találták – a lakók beleegyezésével alkalmanként a lépcsőházban alvó – G. Csaba (†53) hajléktalant. A férfit a mentők kórházba vitték, ahol életmentő műtétet végeztek rajta. A férfi kómába esett, nem lehetett kihallgatni.

– G. Csabát és egyik sortársát tavaly is bántalmazták – tájékoztat Gulyás József alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője. – A Pécsi Rendőrkapitányság K. Krisztiánt gyanúsította a bűntettel. Barátnője takarított a házban, és a lakók panaszkodtak a nőre, hogy nem megfelelő a munkája. A nő szerint a két hajléktalan hagyott mindig koszt maga után. A rendőröknek elmondta, a rajta esett sérelemért tavaly K. Krisztián vett elégtételt a két férfin.

 

Gulyás József alezredes

Az „elégtétel” ügyében február 20-án lett volna K. Krisztián és G. Csaba rendőrségi szembesítése, utóbbi nem tudott megjelenni – épp az életéért küzdöttek. Az újabb bántalmazás ügyében a főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt rendelt el nyomozást, Gulyás alezredes tanúként hallgatta ki K. Krisztiánt. A férfi tagadta, hogy tavaly bosszút állt volna a hajléktalanokon, G. Csaba machetével való bántalmazását sem ismerte be, a hazugságvizsgálattól pedig elzárkózott.

– K. Krisztiánt négy korábbi fegyveres trafikrablással is összefüggésbe hoztuk – folytatja az osztályvezető-helyettes. – A nemzeti dohányboltok elleni első támadás 2013. december 22-én történt Pécsett, ezt még két másik követte a megyeszékhelyen, az utolsót január 15-én Vajszlón hajtották végre.

A nyomozók megállapították, az elkövető kék nadrágban, halálfejes pólóban és fekete, csuklyás pulóverben rabolt, bűntársairól is érkeztek információk. A rablássorozat felderítését a főkapitány a megyei bűnügyi osztály hatáskörébe vonta.

– A vajszlói rablás után állított egyik útzárnál egy fekete terepjáró kitört, a kollégák utánamentek, és látták, hogy a falun kívül valaki kiszáll belőle, majd beszalad az erdőbe – teszi hozzá az alezredes. – Megállapítottuk, hogy a gépkocsit a vajszlói T. Szilárd (40) vezette. Semmit nem akart tudni a bűncselekményről. Nem volt bizonyítékunk ellene, kénytelenek voltunk elengedni.

Február 15-én Magyarszéken súlyosan bántalmaztak és kiraboltak egy idős aszszonyt, ékszereket és pénzt zsákmányoltak tőle. A fekete terepjárót ott is látták a közelben. Körvonalazódott, hogy a K. Krisztián, T. Szilárd, Cs. Norbert (20) és H. Sándor (34) felállású pécsi négyes több súlyos bűncselekményért felelős. A nyomozók megtudták, hogy éleslőfegyverük van, és újabb rablásra készülnek. Fülükbe jutott az is, hogy K. Krisztián bizonyítékokat rejteget egy pécsi raktárban.

– Amikor március 7-én a raktárhoz ment, elfogtuk, házkutatást tartottunk a tárolóban. Ott volt egy véres machete, a dohánybolti rablásoknál használt nadrág, póló, pulóver, egy sporttáskában két pisztoly, egy hangtompítós éleslőfegyver és egy riasztópisztoly, valamint bors, maszkok – sorolja Gulyás József. – A rablások ügyében mind a négy gyanúsítottat kihallgattuk, őrizetbe vettük, március 10-én előzetes letartóztatásba kerültek.

Az alezredes a február 20-i hajléktalanverés ügyében továbbra is tanúként kezelte K. Krisztiánt. A férfi azt állította, a rablásokra a többiek kényszerítették. Tartozott, de nem tudta megadni a pénzt, mert uzsorakamattal fejelték meg az összeget. Elmondása szerint társai féltek, ha a tavalyi verés ügyében a hajléktalan férfi a szembesítésen terhelőt mond rá, akkor őt benn tarthatják a zsaruk, és netán rájuk vall. K. Krisztián szerint H. Sándor kijelentette, hogy a hajléktalant el kell pusztítani, azt is mondta, elintézi, ölt már korábban is. A férfi hozzátette: H. Sándor és Cs. Norbert elvitte a machetét a lakásáról, és amikor visszavitték, véres volt. A nyelén azonban csak az ő DNS-ét találta meg a szakértő. Ezután mindhárman vállalták a poligráfos vizsgálatot. K. Krisztiánnál bebizonyosodott, hogy ő bántotta a machetével a hajléktalant, a másik kettőnél pedig az, hogy csak a rablásokban sárosak.

                  

Március 11-én G. Csaba a kórházban belehalt sérüléseibe, így az eljárás emberölés bűntette miatt folytatódott. Két héttel később K. Krisztián terhelő vallomást tett a társaira, és több bűncselekményükről beszámolt a nyomozóknak. Megmutatta, hogy a magyarszéki rablásnál használt viperát hol dobták egy tóba. Civil búvárok emelték ki a teleszkópos botot, amelynek a végén becsípődve ott volt a kirabolt idős asszony hajszála. Kamerafelvételek tanúsága szerint K. Krisztián fekete terepjáróját a Lánc utcában is látták a hajléktalan agyonverése idején.

Az aljas indokból elkövetett emberölés, négy fegyveres és egy felfegyverkezve elkövetett rablás, lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés és több betöréses lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást K. Krisztián ellen a rendőrség befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal október 31-én átadta az ügyészségnek. Az előterjesztés T. Szilárdra és Cs. Norbertre is vonatkozik, kivéve a gyilkosságot. Bűnsegédként gyanúsított K. Krisztián jelenlegi élettársa, a pécsi F. Adrienn (21) és a szintén pécsi P. Zoltán (36), akitől az éleslőfegyvereket kapták.

H. Sándor az előzetes letartóztatása ideje alatt, május 6-án a börtönben öngyilkos lett, attól rettegett, hogy örökre benn tartják.

TAKÁTS LÁSZLÓ

FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ, BMRFK, REPRÓ: SZ. L.

 

Riasztólövések

      

– A dohányboltosok minden esetben átadták K. Krisztiánnak a pénzt, ő kétszer riasztópisztollyal mégis rálőtt a férfi alkalmazottakra. Lőszerhüvelyek maradtak a helyszínen – mondja a rablásokkal foglalkozó Nagy János százados, a megyei bűnügyi osztály kiemelt főnyomozója. – A fegyverszakértő a kamerafelvételek alapján azonosította a pisztolyt, amelyet K. Krisztián a trafikrablásoknál használt. A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben a terepjáró szőnyegében négy helyszínhez köthető üvegcserép-maradványokat találtak, a riasztópisztolyon pedig K. Krisztián DNS-ét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.