Zsaruk a komáromi hídnál

2018. 11. 08., cs - 16:12
Zsaru Magazin

Komárom a Duna bástyája fél híd távolságra az országhatártól. Egy szűk századnyi zsaru őrzi a történelmi nevet szerzett város lakóinak biztonságát. Eredményeik alapján azonban méltók arra, hogy Klapka XXI. századi utódainak vallhassák magukat mundérban, fegyverrel szolgálva a várost.

Bolehradsky Szilveszter ezredest hat éve nevezték ki a Komáromi Rendőrkapitányság vezetőjének. A város és további nyolc település 39 ezer polgárának nyugalmát vigyázza 81 zsaru élén. Nem egyszerű ez a szolgálat. A kapitányság illetékességi területéhez tartozik 16 kilométernyi autópálya-szakasz négy pihenőhellyel, főutak, vasúti fővonal, a Duna, a Monostori erőd rengeteg nyári rendezvénnyel, fesztivállal s a ma­gyar–szlo­vák határ legforgalmasabb szakaszával.

– Tartjuk a frontot. Jó folyamat áll mögöttünk, a jelenlegi bűncselekményszám négyszereséről indultunk, ez már önmagáért beszél. A felderítési mutatónk is igazodik ehhez, megyei szinten a legjobbak az eredményességi mutatóink, a kis rendőrkapitányságok között országos szinten is az élmezőnybe tartozunk. Vannak persze gondok. A város folyamatosan fejlődik, nagy a lendület, 2500 vendégmunkás dolgozik az új beruházásokon, nagy részük külföldi, ez most némi problémával jár. Hangsúlyozom, ez nem közbiztonsági jellegű, de oda kell figyelnünk, sűrűbbre szervezzük a járőrszolgálatot azon a környéken, ahol ennyi embert szállásolnak el. Komárom védőinek örökségeként összetartó rendőri állomány vigyázza a város rendjét nagyfokú kollegialitással, bajtársiassággal. Ide inkább jönnek a zsaruk, mint mennének, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a kapitányság állományának átlagéletkora 36 esztendő, és 13 esztendő az átlagos szakmai múlt, rutin. Remek a kapcsolatunk az ügyészséggel a bizonyítás, felderítés terén is. A területünkre 17 járőrautó jut, ahogy egyszer egy vezető tréfásan megjegyezte, olykor könnyebb autót állítani egy ügyre, mint kollégát. Teljes a lefedettség a körzeti megbízottak viszonylatában is, amit értékelnek az önkormányzatok. Nemrégiben kaptunk keretet egy új konditerem felszerelésére, a rendőreink így a kapitányságon belül edzhetnek, fejleszthetik állóképességüket. A komáromi rendőr büszke a városára, az 1929-ben épült patinás kapitánysági épületre, ahonnan biztonságot nyújthatunk a polgároknak.

A magyar–szlovák határ közelségét leginkább a bűnügyi területen helytálló zsaruk érzik. Napi kapcsolatban állnak a szlovák nyomozókkal, baráti a viszony, nem csak a zsarumeló folytán járnak össze.

– A közeli határ, a városra jellemző forgalom magával hozza az utazó bűnözést, aminek árulkodóak a jellegzetes módszerei – mondta Vaczula Zoltán alezredes, bűnügyi osztályvezető. – Nincs előkészület, tervezés, helyismeret, rövid idő alatt több bűncselekményt hajtanak végre, majd el is menekülnek, rendszerint át a hídon. Közvetlen kapcsolatfelvétellel kezeljük az ilyen ügyeket a Duna túloldalának nyomozóival, fényképeket, információkat cserélünk, napi szintű az egyeztetés. Volt olyan, hogy a szlovák betörőnek megmondták az ottani kollégák, még egy balhé, és becsukják. Aztán nálunk bukott meg, mi tartottuk be az ígéretüket. Olyan is előfordult már, hogy a szlovák nyomozó megkereste a helyi csibészt, jöjjön át hozzánk, és jelentkezzen, mert képbe került egy ügyben, ne várja meg, míg kiadjuk ellene a nemzetközi elfogatóparancsot. Így, ezzel a hozzáállással lehet csak eredményt elérni.

A nyomozóknak a legtöbb gondot a négy autópálya-pihenőhelyen elkövetett trükkös lopások adják. A balkáni vendégmunká­sok hetente indulnak haza több ezer euróval, itt pihennek meg fél­úton, az autókban aludva, több csapat is vadászik rájuk. Bekopognak hozzájuk, ha felébred a sértett, egy hamis segítségkéréssel terelik el a figyelmét, úgy lopják meg. Ha nem kel fel, akkor meg álmában. Legutóbb a kunszentmiklósi K. Roland (34) bukott meg, három bűncselekményt sikerült rábizonyítani a parkolókban portyázó nyomozóknak.

Németh László főtörzsőrmester, bűnügyi technikus éppen egy sorozatban rongáló férfi nyomait rendezgette. A börtönből szabadult helyi lakos – akinek elrendelték elmeorvosi vizsgálatát – állítása szerint kilátástalan helyzetére akarta felhívni a figyelmet azzal, hogy vasrúddal megrongálta egy középület ajtaját, szétvert egy szobrot, a szomszédja redőnyét, majd a rendőrkapitányság ablakát vette célba.

– Ujjnyompárti vagyok, ennél az esetnél is ez volt a döntő bizonyíték. Szeretem a nyomot, mert látom, a DNS-t csak érzem, merre lehet, hol próbálkozzak mintavétellel. Úgy gondolom, stressz a betörőben is van, izzad tőle, ezért egy helyszínen mindig a bejárattól legmesszebb eső ponton keresem a biogenetikai nyomokat, ahol a tolvajt már kiveri a veríték. Nincs tökéletes bűnöző, mindenki hibázik, mi meg azért vagyunk, hogy a nyomokat megkeressük.

Nyikus Krisztián főtörzsőrmester, kutyavezető ehhez még azt teszi hozzá, hogy szerinte ez a stressz a komáromi zsaruzsargonban a tettesszag, amit Tank, az ötéves nyomkövető német juhász száz méterről is kiszagol:

– A kapitányság betörésekben elért eredményességéhez Tank is hozzátette a részét. Legutóbb három külföldi állampolgárságú férfira figyelt fel, pedig épp csak megmozgattam egy kicsit a környéken, hogy beszálljunk a szomszéd rendőrkapitányság felkérésére egy eltűnt asszony felkutatásába. Tank megérzi az izgalmi állapotban kipárologtatott illatot, és tudja, hogy merre, ki után kell menni. A trió éppen egy elektronikai bolt feltörésére készült, nem is értették, hogyan buktak le.

Lázár Antónia törzsőrmester és Kovács Attila főtörzsőrmester rutinos párost alkotva járják nap mint nap Komárom utcáit. Alapelvük, hogy az emberek akkor érzik magukat biztonságban, ha látják, a járőr kinn van az utcán. Szerintük ehhez nem elég, ha a rendőrautó végiggurul a városon, és megáll a forgalmas, nevezetesebb pontokon, kell a gyalogos szolgálat is. Imádják a várost, itt élnek, s a helyiek, az ide látogatók biztonságát szolgálják.

– A város képéhez tartozik a közlekedési helyzet is, a főutak miatt nagy a forgalom, ami egyenesen arányos a balesetek számával is – elemezte Farkas László százados, közlekedésrendészeti alosztályvezető. – A balesetek oka zömében az emberi figyelmetlenség, a konkrét figyelemkiesést pedig mi sem tudjuk megelőzni. Bár a komáromi forgalomban részt vevők több mint egynegyede külföldi állampolgár járművezető, a baleseteknek csak a 10 százalékában érintettek. Folyamatos akciókkal, jelenléttel, ellenőrzésekkel, mérésekkel igyekszünk ráébreszteni a sofőröket és a kerékpárosokat arra, hogy a közlekedésre koncentráljanak. Plakátokkal, figyelemfelkeltő kampányokkal hangsúlyozzuk a megelőzés fontosságát. Eredményeket értünk így el az ittas vezetés terén, az idei 254 balesetünkből csak ötnél merült fel az alkoholfogyasztás. Mindent megteszünk azért, hogy Komárom ebből a szempontból is biztonságos város lehessen.

VÉGH ATTILA

FOTÓ: BÉRES MÁRTON


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Embercsempész Röszkén

Embercsempészés miatt indult eljárás egy holland állampolgárságú férfi ellen, aki tizenöt iraki állampolgárt próbált meg Magyarországra beutaztatni Röszkénél.