Ismét kiállták a „Mundérpróbát”

2021. 09. 23., cs - 07:30
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Második alkalommal állhattak rendőrnek egy napra középiskolások a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Nem mindennapi élményben lehetett része annak a tizennégy középiskolásnak, akik egy napra rendőrnek álltak a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendhagyó toborzási rendezvényén. A 2021. szeptember 20-án megtartott, „Mundérpróba” elnevezésű rendezvényen a TSZC Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, az esztergomi ESZC Géza Fejedelem Technikum és Szakképző Iskola és a Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói ölthettek magukra egyenruhát és tapasztalhatták meg saját bőrükön, milyenek a rendőrök mindennapjai. A tizennégy középiskolás a nap folyamán intézkedéstaktikai és csapaterős képzésen vett részt, lőkiképzést kaptak, illetve egy közlekedésrendészeti fokozott ellenőrzésbe is bekapcsolódtak, valamint baleseti szimulációt tekinthettek meg. A nap kezdetén, eligazítást követően átvették jelvényeiket, és őrmesteri rendfokozatot szerezve kezdték meg a kiképzést. A résztvevők mind olyan, a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalok voltak, akik tanulmányaik során már szert tettek rendvédelmi ismeretekre, a gyakorlatban azonban most először érezhették, milyen érzés egyenruhában, az oldalukon kényszerítő eszközökkel teljesíteni egy egész napos szolgálatot.

A program előkészítőinek és lebonyolítóinak nem titkolt szándéka volt, hogy a részt vevő fiatalokban erősítsék az érdeklődést a rendőri hivatás iránt, hogy őket néhány év múlva munkatársaik között üdvözölhessék. A fiatal mundérpróbázók a kimerítő nap után egyetértettek abban, hogy a program nem mindennapi tapasztalattal gazdagította őket.

A rendőri hivatás iránt érdeklődők az alábbi e-mail címre küldhetik el kérdéseiket: karrier@komarom.police.hu.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.