Nyílt nap a Rétsági Rendőrkapitányságon

2019. 12. 22., v - 10:08
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök közel negyven diáknak mutatták be a rendőri hivatást.

A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai a napokban tartottak a helyi általános iskola végzős diákjai részére nyílt napot. A rendezvény elsődleges célja a pályaválasztás előtt álló fiatalok általános tájékoztatása a rendőrség tevékenységéről, valamint képzési lehetőségekről.

A közel negyven diákot Révész Ákos József rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos, a rendőrkapitányság vezetője köszöntötte, majd munkatársaival bemutatták a rendőrkapitányság szervezeti felépítését, valamint az egyes szervezeti egységek működését és feladatait. A bűnügyi technikus ismertette különleges szakmájának egyes feladatait és ezzel a fiataloknak bepillantást engedett napi munkájába. A rendezvényt a szervezők a rendőrkapitányság technikai eszközeinek, szolgálati gépkocsijának bemutatójával zárták. 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.