Minicentrumok

Minicentrumok

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságban tradicionálisan együttműködő négy főkapitányság - Fejér, Somogy, Zala és Veszprém - célja a régióban a rendőri munka hatékonyságának növelése, ezzel összefüggésben bűnügyi, közbiztonsági, bűn- és baleset-megelőzés koordinációja, tapasztalatokra alapozó ajánlások megfogalmazása, illetve a szezon biztosításával kapcsolatos kommunikációs tevékenységét előtérbe helyezése.

 

 

Az idény során kiemelt hangsúlyt kap a turisták tájékoztatása, a prevenciós jellegű tanácsok célba juttatása a megyékben kialakított minicentrumokon keresztül, melyekben diákok is részt vesznek. A program célja a bűncselekmények megelőzése, a helyi lakosság és a turisták biztonságérzetének növelése, valamint a bűncselekmények áldozatainak segítése.

 

 

A nyári turisztikai szezonra felkészülve a minicentrumok Veszprém megyében 2018. június 1-től augusztus 21-ig, Fejér megyében 2018. június 1-től augusztus 31-ig, Somogy és Zala megyében 2018. július 2-től 2018. augusztus 21-ig működnek.

 

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Település:

Cím:

Nyitva tartás:

Gárdony-Agárd

Springer Ferenc tér 5.  

H: 8-12 óra; K: 10-14 óra;
Sz: 9-13 óra; Cs: 9-13 óra;  P-Szo-V zárva

 

 

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Település:

Cím:

Nyitva tartás:

Balatonlelle

Napfény strand, Napospart utca

hétfő-vasárnap 10.00-18.00

Balatonföldvár

Rendőrőrs, Köröshegyi u.2.

hétfő-vasárnap 10.00-18.00

Siófok

Kálmán Imre sétány 4.

hétfő-vasárnap 10.00-18.00

 

 

 

 

Veszprém Megyei rendőr-főkapitányság

 

Település:

Cím:

Nyitva tartás:

Tapolca

Fő tér 17. Tourinform Iroda

Hétfő-péntek: 9-17

Szombat-vasárnap: 9-13

Badacsony

Park utca 53. Midi Tourist Kft.

Hétfő-vasárnap: 8-19

Balatonfüred

Aranyhíd sétány Kisfaludy strand parkoló

Hétfő-vasárnap: 12-19

Veszprém

Óváros tér 2. Tourinform Iroda

Hétfő-péntek: 9-18

Szombat: 10-18

Vasárnap: 10-14

Veszprém

Kossuth L.u.Hrsz.13. Turisztikai Információs Pont

Kedd-szombat: 9-17

Vasárnap-hétfő: Zárva

Balatonalmádi

Városház tér 4. Pannónia Kulturális Központ

Kedd-péntek: 8-16

Szombat-hétfő: Zárva

Balatonkenese

Bak Bottyán strand, Tourinform iroda

 

Hétfő-vasárnap: 10-18

Balatonkenese

Kálvin János tér 4.,

Tourinform iroda,

Hétfő-szombat: 9-17

Vasárnap: 10-14

 

 

 

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Település:

Cím:

Nyitva tartás:

Zalakaros

Gránit Gyógyfürdő-Zalakaros, Termál út 4.

Hétfő-vasárnap: 10-18

Keszthely

Keszthely, Energia tér

Hétfő-kedd, csütörtök-péntek, vasárnap:10-18

Szerda, szombat:8-16

 

 

 

 

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Baleset az M0-ás autóúton

Az M5-ös autópálya irányába tartó oldalon, a 26. kilométernél egy teherautó és egy személyautó ütközött össze.

 

Marihuána a kertben

Három férfi ellen indult eljárás, akik egy makói ingatlanban indiai kendert termesztettek.