Befejeződött a helyszíni szemle Jászberénynél

2021. 10. 02., szo - 08:22
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesettel érintett útszakaszon a közlekedés félpályás korlátozás mellett halad.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Jászberény külterületén 2021. október 1-jén 23 óra 22 perc körül.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy kisbusz közlekedett Jászberény külterületén Jászjákóhalma felé, amikor a busz vezetője egy vele azonos irányba haladó járműszerelvény előzésébe kezdett. A sofőr manővere során frontálisan összeütközött egy szemből érkező járműszerelvénnyel. A baleset következtében három ember – a busz vezetője és két utasa – olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további három utas – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos, egy utas könnyű sérülést szenvedett.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, a forgalom jelenleg félpályán, rendőri forgalomirányítás mellett halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.