Feloldotta a rendőrség a teljes útlezárást Gyula és Elek között

2019. 07. 12., p - 13:12
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt a teljes útlezárás Békés megyében, Gyula és Elek között, ahol korábban tehergépkocsi ütközött személygépkocsival.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött össze 2019. július 12-én 10 óra 45 perc körül Békés megyében, a Gyula és Elek közötti úton. A helyszínelés miatt teljes útlezárás volt, amit a rendőrség 2019. július 12-én 13 órakor feloldott. A forgalom egy sávon megindult. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megölte gyermekét

Belehalt sérüléseibe egy 3 éves kisgyermek, akit édesanyja kunszentmártoni otthonukban bántalmazott.

 

Csoportos garázdaság Balatonalmádiban

Négy ópályi és egy balatonalmádi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás, közülük négyen súlyos testi sértés miatt is felelnek.

 

Márkás termékeket sikkasztott

A budaörsi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 19 éves nőt, aki a gyanú szerint korábbi munkahelyén sikkasztott.

 

Szabálytalan kivitelezés miatt szakadt le a mennyezet

Fém helyett műanyag beütődübelt használtak az álmennyezet rögzítésénél egy Békés megyei óvodában. A mennyezet leszakadt, emiatt büntetőeljárás indult. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.