Félpályán haladhat a forgalom Miklósfánál

2017. 10. 16., h - 18:28
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás volt érvényben Miklósfa és Liszó között.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2017. október 16-án 11 óra 30 perc körül a 6804-es számú úton, Miklósfa közelében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.  Egy Opel Astra típusú személyautó vezetője Liszó felé közlekedve – eddig tisztázatlan körülmények között – áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező teherautóval. A baleset során az Opelt vezető 71 éves férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes pályás útlezárás volt érvényben, 18 óra 20 perctől egy forgalmi sávon ismét járható az útszakasz.

Továbbra is kérjük, az arra közlekedők fokozott körültekintéssel közlekedjenek!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.