Félpályás útlezárás a 75-ös számú főúton

2017. 09. 19., k - 09:14
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személyautó árokba hajtott.

Eddig még tisztázatlan okok és körülmények között, egy személyautó árokba hajtott 2017. szeptember 19-én 9 óra körül Bak és Zalaszentmihály között, a Sohollári elágazóban. A balesetben az elsődleges információk szerint három személy megsérült. A helyszínelés ideje alatt rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom.

Kérjük, az arra haladók fokozott körültekintéssel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.