Forgalomkorlátozás Vas megyében

2019. 04. 19., p - 12:20
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk Körmend és Nádasd között.

Az elsődleges információk szerint személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. április 19-én 11 óra 52 perckor a 86-os számú főút 48-as kilométerszelvényénél, ahol egy személyautó és egy kisbusz ütközött.

A gépjárműforgalom a helyszínelés és a műszaki mentés idején rendőri forgalomirányítás mellett, félpályán halad a főút balesettel érintett szakaszán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.