Halálos baleset történt Páhi közelében

2017. 12. 27., sze - 11:27
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teljes útlezárás az 5301-es számú úton.

A rendelkezésre álló adatok szerint az 5301-es számú út 33-as kilométerénél 2017. december 27-én 10 óra 40 perc körül egy kamion és egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A baleset következtében a személygépjármű sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés idejére a rendőrök 11 óra 10 perctől teljes szélességében lezárták az utat. A személygépkocsik a környező földutakon tudnak kerülni. Az érintett útszakaszon közlekedő tehergépjárműveket Kaskantyú irányába az 5217-es számú útra terelik.

Baleset

Teljes útlezárás

Teljes útlezárás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.