Halálos vonatgázolás Székesfehérváron

2020. 10. 24., szo - 18:20
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vizsgálják az eset körülményeit.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. október 24-én 17 óra 30 perc körül a Székesfehérvár – Komárom között menetrend szerint közlekedő vonat Székesfehérváron, a Bakony utcai kereszteződéstől száz méterre elgázolt egy gyalogost. A 46 éves férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A székesfehérvári rendőrök vizsgálják az eset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.