Helyreállt a forgalmi rend Újbudán

2018. 11. 16., p - 18:20
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a Tétényi út és a Bikszádi út kereszteződésénél.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, motoros és autó ütközött össze 2018. november 16-án 15 óra 10 perckor Budapest XI. kerületében, a Tétényi út és a Bikszádi út kereszteződésénél. A balesetben egy ember megsérült.

A baleset helyszínelését a rendőrök befejezték, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

Vezessenek óvatosan!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.