Megszűnt a forgalomkorlátozás az M1-es autópályán, Lébény térségében

2021. 10. 26., k - 14:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset helyszínén ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

Befejeződött a műszaki mentés és a szemle az M1-es autópálya 146. kilométerszelvényében, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. Az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul haladhat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.