Megszűnt az útlezárás a 451-es számú úton Csongrádnál

2019. 03. 25., h - 06:51
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszíni szemle a 451-es számú úton Csongrád közelében, ahol korábban halálos baleset történt.

Ahogy arról hírt adtunk, az út 27-es kilométerszelvényében 2019. március 25-én 2 óra előtt egy kisteherautó elütött egy úttesten fekvő férfit, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A rendőrség a helyszíni szemlét befejezte, az útlezárást valamivel 6 óra 30 perc után feloldotta, a forgalom zavartalan.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.