Megszűnt az útlezárás a 84-es számú főúton Vas megyében

2019. 06. 16., v - 10:59
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zavartalanul haladhat a forgalom Gérce térségében.

Mint arról hírt adtunk, közúti közlekedési baleset történt a 84-es számú főúton Gérce település közelében 2019. június 16-án 8 óra 18 perckor. Egy személygépkocsi közlekedett Jánosháza település felől Sárvár irányába, amikor az előtte haladó előzésébe kezdett. A manővert nem kellő körültekintéssel hajtotta végre, amely során összeütközött a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávban, vele szemből érkező személygépkocsival. Az ütközést követően mindkét gépjármű árokba csapódva állt meg. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a két gépjárművezető a balesetben könnyű sérülést szenvedett.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, ezért a rendőrök a teljes útlezárását 2019. június 16-án 10 óra 40 perckor feloldották.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.