Megszűnt az útlezárás az M9-es autóúton

2017. 08. 18., p - 23:59
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A forgalom ismét zavartalanul halad Szekszárdnál.

Mint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2017. augusztus 18-án 21 óra 10 perckor az M9-es autópálya 1-es kilométerszelvényénél, Szekszárd közelében. A balesetben három jármű ütközött össze, melynek következtében a jelenlegi adatok alapján három személy sérült meg.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.