Négy autó ütközött össze az M1-M7-es autópálya közös szakaszán Budapest irányába

2021. 09. 22., sze - 17:29
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A főváros felé a forgalom egy sávon lassan halad; torlódásra kell számítani.

Eddig tisztázatlan körülmények között 2021. szeptember 22-én 16 óra 10 perc körül négy autó ütközött össze az M1-M7-es autópálya közös szakaszán a főváros felé vezető oldalon, az 5-ös kilométernél. Az elsődleges információk szerint a balesetben két ember megsérült.

A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek. A helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök a belső és a középső sávot lezárták, torlódásra kell számítani.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfogták a rendőrök

Érvényes vezetői engedély és a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül közlekedett a gépjárművel a 19 éves nógrádmegyeri férfi.

 

Szemmel ténylegesen meglátták

Hiába próbált elsunnyogni a szigetszentmiklósi rendőrök elől, elfogták azt az 57 éves férfit, aki az eltiltás hatálya alatt vezetett járművet.

 

Lopás, rablás, végül őrizet

A kiskunhalasi nyomozók egy napon belül elfogták a fiatalt, aki a gyanú szerint legalább négy bűncselekménnyel gyanúsítható.

 

Elcsúsztak a nyakolajon

A VI. kerületi nyomozók gyanúja szerint a biztonsági őr segítségével loptak 1,6 millió forint értékű szeszes italt egy áruházból.