Teljes útlezárás az 54-es számú főúton

2021. 06. 21., h - 08:54
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Jakabszállás közelében.

 

Egy személyautó és egy kistehergépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött az 54-es számú főút 13-as kilométerében 2021. június 21-én 8 óra 30 perc körül. Az elsődleges információk szerint a balesetben egy személy megsérült.

A helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták a főutat, és a forgalmat elterelik. A Kecskemét felől érkezőket a Széles közön keresztül, Helvécia, majd az 52-es számú főút irányába, míg a másik irányból közlekedőket már Jakabszálláson elterelik Kunszálláson keresztül az 5-ös számú főút irányába.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.