Újra járható az Angeli utca Budapesten

2018. 11. 18., v - 19:21
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés Budafokon.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2018. november 18.-án 17 óra körül Budapest XXII. kerületében, az Angeli utca 90. szám előtt két személyautó frontálisan összeütközött. 

A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés véget ért, a forgalom újra zavartalanul halad.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.