Zavartalanul halad a forgalom

2018. 05. 21., h - 06:21
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feloldották a forgalomkorlátozást a 86-os számú főúton, Vas megyében.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. május 21-én 3 óra 28 perckor a 86-os számú főút 70-es kilométerszelvényénél, ahol két személygépkocsi ütközött össze.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 6 óra 15 perckor feloldották.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.