Zavartalanul halad a forgalom Vas megyében

2017. 08. 19., szo - 02:41
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feloldották a forgalomkorlátozást Csepreg és Szakony között.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, halálos kimenetű közúti közlekedési baleset történt 2017. augusztus 18-án 21 óra 52 perckor a 8614-es számú út 51-es kilométerszelvényénél, ahol egy személygépkocsi árokba hajtott. A baleset következtében az autót vezető 58 éves szakonyi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 2 óra 35 perckor feloldották.

 

Kép

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.