Forgalmirend - változás Békéscsabán

2017. 10. 16., h - 15:45
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendezvény miatt változik a forgalmi rend a Gyulai út Thurzó utca és Bajza utca közötti szakaszán. A közlekedőket táblák és forgalmasabb időszakokban rendőrök segítik.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Megyei Igazgatósága 2017. október 16-án, 10 órától rendezvény miatt forgalmirend-változást léptetett életbe Békéscsabán, a Gyulai út Thurzó utca és Bajza utca közötti szakaszán. A megváltozott forgalmi rend 2017. október 25-én, 8 óráig lesz érvényben.

A Gyulai úton, a Dobozi út és a Thurzó utca kereszteződésétől 30 km/órás sebességkorlátozás érvényes. Az Alkotmány utcától Gyula irányába egy forgalmi sáv járható, ezen a szakaszon 20 km/ órás sebességkorlátozás van. 

A Gyula felől érkezők Békéscsaba belvárosát a Bajza utcán közelíthetik meg. A Gyula felől személygépkocsival érkezők a Körte sor – Lencsési út – Corvin utca útvonalon is el tudják kerülni az érintett útszakaszt. A Gyulai úton a Békéscsaba belvárosa felől (a Kossuth tér irányából) érkezőket a Dobozi útra terelik.

A forgalmat az érintett csomópontokban ideiglenesen kihelyezett jelzőtáblák segítik. A rendezvény ideje alatt, különösen 2017. október 21-én, szombaton várhatóan erősen megnövekszik a forgalom a Gyulai úton, így a közlekedőket rendőrök is segítik majd. A balesetek megelőzése és a torlódások elkerülése érdekében a Békéscsabai Rendőrkapitányság kéri a járművezetőket, hogy akik nem a rendezvényre érkeznek, válasszák a kijelölt kerülőutakat. Figyeljék a kihelyezett táblákat és a rendőrök jelzéseit! A Békéscsabai Rendőrkapitányság köszöni a közlekedők türelmét, együttműködését!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.