Forgalomkorlátozások Zala megyében

2021. 10. 21., cs - 13:01
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az október 23-ai rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek 2021. október 22. és 23. között Zala megyében.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a 2021. október 23-ai rendezvények miatt az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani:

  • Keszthelyen, 2021. október 22-én 18 órától 20 óráig a rendőrök lezárják a Széchenyi utcát és a Városháza utcát,
  • Zalaegerszegen, 2021. október 23-án 8 óra 40 perctől 10 óra 45 perciga rendőrök lezárják az Ady Endre utcát a Göcseji út és a Vörösmarty Mihály utca között.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.