Útlezárás Tamásiban

2017. 09. 22., p - 10:48
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 65-ös számú főút tamási szakaszán rendezvény miatti útlezárásleszérvényben.

Tamásiban 2017. szeptember 23-án a Szüreti Napok rendezvénysorozat elemeként kerül megrendezésre a szüreti felvonulás, valamint az éjszakai futás. Az események útvonala érinti a 65-ös számú főúton a Szabadság utca Kossuth tér és Zrínyi utca közötti szakaszát. A rendezvény idején a rendőrök az érintett útszakaszt 14 órától 16 óráig, majd 19 órától 22 óra 30 percig teljes szélességében lezárják, a forgalomkorlátozás idején a közlekedőket a Dózsa György utcába terelik.

A menetrend szerint közlekedő autóbuszokkal utazók a Dózsa György utca és a Móricz Zsigmond utca kereszteződésénél tudnak felszállni járataikra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.