Elfogták a zsarolót

2018. 03. 08., cs - 10:28
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos bántalmazásokat helyezett kilátásba adósainak egy ózdi férfi, akit a rendőrök elfogtak és gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 40 éves helyi lakossal szemben.

A megalapozott gyanú szerint B. Zsolt 2017 évben és 2018 év elején több ózdi család egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetét kihasználva élelmiszert és készpénzt adott kölcsön. A sértettek amikor vissza szerették volna adni tartozásukat akkor szembesültek vele, hogy hitelezőjük ötszörösét, olykor nyolcszorosát kérte vissza korábbi kölcsönüknek. Aki kérdéseket tett fel a magas kamatozás kapcsán, azt a személyt a gyanúsított súlyos bántalmazás kilátásba helyezésével ösztönözte fizetésre.

B. Zsoltot 2018. március 6-án a délutáni órákban Ózdon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai elfogták, majd gyanúsítotti kihallgatását követően a férfit az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette.

Az eljáró nyomozási bíró ügyészi indítványra 2018. március 8-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.