Biztonságban kétkeréken

2020. 07. 14., k - 12:25
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves megyei rendőrök tanácsai a kerékpáros balesetek megelőzése érdekében.

Napjainkban a kerékpáros közlekedés a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a kerékpárosok - mint a közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői - aránya az összes közlekedési baleseten belül magas. Ezen balesetekre jellemző, hogy szinte minden esetben személyi sérüléssel járnak, s igen gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetellel végződnek. A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint 2020. első félévében Heves megyében 231 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset következett be, melyből 21-et kerékpárosok okoztak. Míg a tavalyi év azonos időszakában még csak minden huszadik, addig az idén már minden tizenegyedik balesetnél kerékpáros volt az okozó.

A kétkerekezők által okozott balesetek többsége a sebesség hibás megválasztása, valamint az elsőbbségi jog meg nem adása miatt történt.

Jellemző volt még a kanyarodási szabályok megszegése is. Ezen belül is a kanyarodási szándék jelzésének elmulasztása, a kanyarodás megkezdése előtt a megfelelő körültekintés, hátra nézés elmulasztása.

Fentieken túl jellemző probléma a záróvonalon történő áthajtás, illetve a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen szabálytalan használata. Sajnos sokan még mindig nem tudják, vagy szándékosan nem veszik figyelembe, hogy kerékpárral egyirányú utcában a forgalommal szemben tilos a közlekedés, kivéve, ha erre külön kiegészítő tábla engedélyt ad.

Gyakori jelenség a járdán történő kerékpározás is, ami sok esetben veszélyes, ráadásul szabálytalan is, hiszen kerékpározni alapvetően a kerékpárúton, kerékpársávon, ennek hiányában az úttesten, útpadkán lehet. Amennyiben az úttest alkalmatlan a kerékpáros közlekedésre, ebben az esetben lehet csak a gyalogosok zavarása nélkül, legfeljebb 10 km/h sebességgel a járdán közlekedni.

Több esetben előfordult, hogy a biciklit hajtó személy, jelentős alkoholmennyiséggel a szervezetében közlekedett, szenvedett balesetet. Fontos, hogy kerékpározni csak a biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban lehet. Az elfogyasztott alkohol azonban jelentős mértékben rontja az egyensúlyérzéket, térérzékelést, reakcióidőt, sebességbecslő képességet, ezért nem biztonságos.

A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, lámpákkal kell kivilágítani, és a kerékpárt hajtó személynek - lakott területen kívül - fényvisszaverő mellényt kell viselnie. Amennyiben a kerékpárt toló személy (gyalogos) lakott területen kívül az úttesten, leállósávon, útpadkán tartózkodik, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

Azon túl, hogy a kerékpárt hajtó személynek a fenti szabályokat be kell tartania, fontos, hogy a kerékpár is megfeleljen a jogszabályi előírásoknak.

Fentiek szerint ezek a felszerelések az alábbiak:

 

  • könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés;
  • két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat;
  • hangjelző berendezés, amely csak csengő lehet;
  • egy darab, előre fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpa;
  • egy darab, hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpa;
  • elöl egy fehér, hátul egy piros színű fényvisszaverő prizma;
  • legalább az első keréken minimum egy darab borostyánsárga színű prizma.

 

Ezúton kérünk minden kerékpárost, hogy tartsák be a közúti közlekedési szabályokat, csak megfelelő műszaki állapotú járművel és csak a biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.