Forgalomkorlátozás Budapest I. kerületében

2021. 11. 24., sze - 14:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2021. november 25-én az I. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

Tilos megállni:
2021. november 25-én 10 órától
2021. november 25-én 17 óráig a Budapest I.,

Szentháromság utca páros számozású oldalán a Tárnok utca és Úri utca között.

A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vitte a fát, meg a motort is

A rudabányai rendőrök lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki rönkfát próbált lopni, és egy segédmotor-kerékpárt pedig el is tulajdonított. A motort a rendőrök megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosának.

 

Embercsempészek rendőrkézen

A járőrök két albán férfit fogtak el Kópháza térségében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak jelzését követően, akik hét illegális migránst akartak Ausztriába szállítani.