AKAROD LÁTNI A VALÓSÁGOT?
A Szolnoki Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága és Szolnok Megyei
Jogú Város Önkormányzata közösen egy baleset-megelőzési filmet készített, melynek
elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet az ún. „diszkóbalesetekre”, a felelősségteljes
viselkedést igénylő közlekedésre.
A film készítésének alapötlete még 2008-ban született meg, mikor november egyik
hétvégéjén Szolnokon a Széchenyi lakótelepen késő éjszaka két fiatal halálát követelő
tragikus közlekedési baleset történt. Ekkor fogott össze Szolnok Megyei Jogú
Város Önkormányzata, a Szolnok Városi Rendőrkapitányság, a város diákönkormányzata.
Szép számmal akadtak segítők, akik önzetlen munkájukat és szabadidejüket áldozták
fel, hogy megszülethessen ez a megrázó és egyben elgondolkodtató film. A segítők
közt meg kell említeni a Szolnok Városi Televízió munkatársait, a Széchenyi István
Gimnázium és a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulóit, a Magyar Vöröskereszt Megyei
szervezetét, a városi Tűzoltóságot, az abonyi mentőket, a szajoli betegszállítókat,
a szajoli Autómentő Kft.-t a Jubileum Bowling Centert, és a Bázis Clubot, valamint
a Balesetmentes Közlekedésért Alapítványt.
Az „AKAROD LÁTNI A VALÓSÁGOT?” című film premiervetítésére 2009. szeptember 23-án 12.00 órai kezdettel Szolnokon,
az ABA-NOVÁK Kulturális Központban került sor, melyre meghívást kaptak Szolnok
város középiskolás diákjai és tanárai, valamint a film készítésében résztvevő
segítők. A rendezvényt Szalay Ferenc Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere nyitotta
meg.
A film vetítése után Matúz János úr, a film forgatókönyv írója és rendezője,
majd Skultéty József úr a film társrendezője és vágója beszélt tapasztalatairól,
érzéseiről a film készítése kapcsán, majd az egyik szereplő, Dobozi Péter a szolnoki
Verseghy Ferenc Gimnázium diákja szólt a megjelent fiatalokhoz.
Az elkészült DVD-t Jász-Nagykun-Szolnok Megye összes középiskolájához eljuttatják,
ahol a diákok megtekinthetik, a baleset-megelőzési előadók pedig fel tudják használni
oktatásukhoz. Reményeink szerint a film mondanivalója eljut az érintett korosztályhoz,
és segít, hogy balesetmentesen, felelősségteljesen közlekedő felnőttekké válhassanak.