RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya
közlekedési baleset ügyében büntetőeljárást folytat és tanúk jelentkezését kéri.
2009. december 18-án 12:30 óra körüli időben Kisújszállás külterületén, a 4 sz.
fkl. úton egy szürke színű, külföldi rendszámú VW Golf szgk. személygépkocsi vezetőjének
előzési manővere során 2 másik szgk. összeütközött, melynek következtében 1 fő
életét vesztette, 2 fő súlyos sérüléseket szenvedett.
A VW Golf vezetője a helyszínről megállás nélkül továbbhaladt Debrecen irányába.
Az ütközés előtt közvetlenül a VW Golf szgk. egy Debrecen irányába haladó tehergépjárművet
előzött meg. A tehegépkocsi vezetője lassított, majd továbbhaladt.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Rendőrség kéri a megelőzött,
fent említett tehergépjármű vezetőjének, illetve mindazok jelentkezését, akik
a balesetet látták, vagy azzal bármilyen információval rendelkeznek.
Jelentkezni lehet személyesen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztályán (Szolnok, Baross út 39. szám) vagy telefonon az
56/501-610 ill. 501-611 telefonszámokon, a 107 vagy 112 segélyhívó telefonszámokon,
a kozlekedes@jasz.police.hu elektronikus levélcímen, illetve bármely rendőri szervnél vagy a legközelebbi
rendőrnél.