Köszöntöm önöket a Mezőtúri Rendőrkapitányság személyi állománya nevében!
Szakács László r.alezredes
kapitányságvezető

Mezőtúr a Nagyalföld középső részén, a Hortobágy-Berettyó partján fekszik, a
Budapest Szolnok-Békéscsaba vasútvonal mellett. Nevét minden bizonnyal a Túr folyótól
kapta. A Berettyó, amelynek partján települt, az Árpád korban a Túr nevet viselte
és a folyó mentén több település nevében is előfordul. A régi oklevelek és térképek
Thur, Túr, Nagy-Túr, Tisza-Túr, Mező-Túr néven emlegetik.
Az, hogy a város alapjait kik és mikor rakták le, a múlt homályába vész. Mezőtúr,
amely 2008-ban 630 éves városnak tudhatta magát, igen régi település. A régészeti
leletek tanúsága szerint már a történelem előtti időkben is folyamatosan lakott
hely volt. A honfoglaló magyarok Túr alatt keltek át a Körös folyón.
A város mai arculata a 18. században alakult ki. A város történelmi központja
a Kossuth tér, mely szabályosan elrendezett épületeivel egyedülálló az alföldi
városok főterei között.
Évszázadokon keresztül a fejlődés meghatározó eleme a mezőgazdaság volt. A 18-19.
században iparosok nagy számban telepedtek meg a városban, ezzel is előmozdítva
a polgárosodás folyamatát.
A rendőrség helyi története szorosan összefügg a város fejlődésével. 1885. január
1-től megszüntették az ún. „felelős rendőrséget”, amely helyett városi rendőrséget
szerveztek. A városi rendőrség személyi állománya 1 rendőrkapitányból, 1 rendőrbiztosból,
6 külszolgálatos (külterületi) lovas- és 12 fő belszolgálati gyalogrendőrből állt,
akiknek fizetéséről, fegyverrel és ruhával történő ellátásáról a város gondoskodott.
Azóta jelentős fejlődésen és változásokon esett át a helyi rendőrség. Az önkormányzat
épületének déli szárnyából a kapitányság jelenlegi, önálló épületébe 1993. év
decemberében költözött, melyet a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezettől vásároltak
meg, és alakítottak át a célnak megfelelően.